Homofóbiával vádolják a rómaiak vesztét a melegeknek tulajdonító történészt
2011. április 12. 08:46 The Daily Telegraph
A Római Birodalom bukását „a homoszexualitás és az elnőiesedés elburjánzása” okozta, a katonák ugyanis könnyű prédát jelenthettek a mindenre elszánt barbár hordáknak – állítja egy olasz történész.
Korábban
A már most nagy vitát generáló elmélet Roberto De Mattei, az olasz Nemzeti Kutatótanács 63 éves vezetője szájából hangzott el; a történész szerint a birodalom Karthágó meghódítása után gyengült meg lényegesen, a „melegek paradicsoma” ugyanis meghódította Rómát.
Botrányos megjegyzései után lemondásra szólították fel a homofóbiával vádolt történészt, akinek szavait kritikusai a pozíciójával összeférhetetlennek és támadónak tartják. „A néhány, undort keltő meleg férfi megfertőzte a rómaiak nagy részét” – jelentette ki De Mattei a katolikus Radio Maria egyik adásában.
A Római Birodalom az i.e. 3-2. században, a pun háborúk idején terjesztette ki hatalmát Karthágóra. De Mattei szerint Cartagena római provincia a melegek paradicsoma lett, amely magát Rómát is megfertőzte, így a birodalom könnyen csúszhatott át 410-ben a barbárok kezébe. A császári udvaron elhatalmasodó korrupció és a hanyatlás évtizedek óta kedvelt toposz a filmművészetben. Az 1960-as Spartacus egyik jelenetében Crassus (Laurence Olivier) egy fiatal rabszolgát (Tony Curtis) próbál elcsábítani; ez végül nem került be az eredeti verzióba, a kilencvenes években azonban helyreállították a jelenetet.
A konzervatív katolikus De Mattei, aki a kormányt korábban nemzetközi ügyekben tanácsokkal segítette, párhuzamot vont Róma erkölcsi hanyatlása és a mai olasz viszonyok között. „Ma egy olyan világban élünk, ahol a legnagyobb bűnöket emberi jogokként biztosítják. Minden gonoszt meg kell büntetni – most, vagy a túlvilágon” – nyilatkozta a professzor.

A politikusok és tudósok megdöbbenéssel fogadták a történész megjegyzéseit, s már több mint hétezer aláírást gyűjtöttek össze a Kutatótanács vezetőjét lemondásra felszólítók. De Matteinak a katolikus egyház iránt tett szolgálatait korábban lovagrendi címmel jutalmazta a Vatikán. A professzorra legutóbb a japán földrengés és cunami kapcsán tett megjegyzései után zúdult össztűz, amikor De Mattei azt mondta: a természeti csapás Isten büntetése volt, amivel „a bűnöket akarta megtisztítani”.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
27. Az első világháború és következményei
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Utazás a frontra, spanyolnátha, leleplezett viszony: mozgalmas év volt Franklin Roosevelt számára 1918
- A gránát még célt tévesztett, a lövések halálosan megsebesítették a főhercegi párt Szarajevóban
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- Az első világháború harcainak valóságos időkapszulája került elő az olasz Alpokban
- Románia hadba lépését késleltette, Olaszországét azonban már nem tudta megakadályozni a gorlicei áttörés
- Háború, spanyolnátha, leleplezett viszony – sok fordulatot hozott Franklin Roosevelt életébe az 1918-as év
- Bár ebben reménykedett, Fritz Haber vegyi fegyverei nem tudták eldönteni az I. világháborút
- Az I. világháborús francia sisakok nagyobb védelmet nyújtottak, mint a mai amerikaiak
- Sártenger, életveszély és felelősség – az első világháború futárai
- Négyszáz éves festmény igazolt egy 21. századi tudományos felfedezést 07:23
- Új leletek árnyalják az elfeledett közép-ázsiai állam történetét tegnap
- Szoros keleti kapcsolatai voltak a titokzatos tartesszoszi civilizációnak tegnap
- Ősi himnuszkéziratot szolgáltatott vissza Németország Lengyelországnak tegnap
- 4800 éves sólepárló központot tártak fel Kínában 2026.06.29.
- Több ezer udvari jelentésből rekonstruálták a Mogul Birodalom működését 2026.06.29.
- Évtizedekig tartó találgatás után derült fény az angliai „obeliszk” valódi szerepére 2026.06.29.
- Viking eredetű szó is található az amerikai Függetlenségi Nyilatkozatban 2026.06.29.














