Jetikutató-intézet nyílhat Oroszországban
2011. március 25. 08:28 MTI
Jetikutató-intézetet akarnak alapítani Szibériában - az orosz akadémikusok ellenzése ellenére.
Korábban
A nyugat-szibériai Kemerovo terület tisztségviselői szerdán jelentették be tervüket, miszerint külön részleget hoznának létre a havasi ember kutatására, de hozzátették, hogy a végleges döntés még várat magára. A jeti valamelyest "rokona" a Loch Ness-i szörnynek és az észak-amerikai Big Footnak, alias Nagylábnak, mivel mindegyik inkább csak legenda, látni nemigen sikerül őket, legfeljebb látni vélni.
Kemerovo vezetői egyáltalán nem bánják, ha valaki jetit lát, és megpróbálják a legendát az idegenforgalom élénkítésére használni. Elképzelésük szerint a kutatóközpontban mintegy harminc tudós kutakodhatna jetik után - ennyien foglakoznak a témával Igor Burcsev jetikutató szerint. Kemerevo vezetői Burcsev adataira hivatkozva jelentették be, hogy a harminc tudós együttműködve tehetné dolgát a kutatóközpontban.
"Úgy véljük, hogy a jeti az emberi evolúció leágazása, a havasi ember harmóniában él a természettel" - idézték a tisztségviselők Burcsevet, aki korábban azt találta mondani, hogy a kutatóközpont a Keremevói Állami Egyetem része lenne. Az egyetem villámgyorsan elhatárolta magát ettől közölve: "jetikutatás nem szerepel az egyetem tudóscsapatainak érdeklődési körében."
Kemerevo egyelőre több szenet ad Oroszországnak, mint jetit - a terület fő gazdasági profilja a bányászat. Elöljárói ugyancsak szerdán azt is bejelentették, hogy nemzetközi jetikonferenciát szerveznek és annak sikerétől függően döntenek majd a jetikutató-központról.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Egyiptom
- Eltörölte az utókor Ehnaton vallási forradalmát
- Megtalálták II. Ramszesz fáraó szobrát
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- A Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült az arab államok egyesítésére törekvő Nászer elnök
- Előnyei mellett súlyos károkat is okozott a hatalmas Asszuáni-gát
- Fáraók neve vezette sikerre a hieroglifák megfejtőjét, Jean-François Champolliont
- Túlvilági tippekkel és trükkökkel látta el olvasóit az egyiptomi Halottak Könyve
- A törökök „hitehagyása” hozta létre az Egyiptomban máig meghatározó Muszlim Testvériséget
- Hat évnyi eredménytelen kutatás után ütötte meg a főnyereményt Howard Carter
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.