Bíborszínű lehetett a tekhelet
2011. március 7. 12:42 The New York Times
Régóta foglalkoztatja a kutatókat a Bibliából ismert tekhelet árnyalatának pontos meghatározása, amely a zsidó papok öltözetének, illetve a mindennapi viselet rojtjának színét adta.
Korábban
A Talmud szerint a tekhelet az izraeli tengerparton még ma is megtalálható tengeri csiga váladékából készül. A hagyományos interpretáció szerint tiszta kék színű, amely az égre, ezáltal pedig Istenre emlékezteti a zsidókat – ezt a magyarázatot cáfolja meg egy izraeli kutató, aki szerint a tekhelet inkább kékes bíborszínű lehetett.
Zvi C. Koren kémikus azt állítja, hogy megtalálta a tekhelet első, kétezer évvel ezelőtti, ruhaanyagból származó maradványát Heródes király sivatagi erődjében, azon a helyen, ahol a júdeaiak tömeges öngyilkosságot követtek el a rómaiak ellen vívott csata idején.
„Ez valóban fenséges” – nyilatkozta Koren, aki szerint megmaradt az anyag eredeti, indigós színárnyalata. A kutató elmondta: amikor először lefényképezte a ruhadarabot, a kamerája kijelzője valósággal sugárzott. A térségből származó, textíliákon talált kékes-lilás anyagok eddig kizárólag növényekről származtak. A kutató által vizsgált anyagot a hatvanas években Masadánál találták meg és a jeruzsálemi Héber Egyetemen őrizték, de Koren látókörébe csak az után került, amikor egy brit történész ráirányította a figyelmet, s megkérte a kutatót, hogy vizsgálja meg alaposabban.
A tekhelet színének meghatározása ősidők óta vita tárgya a rabbik, a vallásmagyarázók és a tudósok körében, s a Bibliában előforduló három legfontosabb rituális szín egyikének számít az argaman (vöröses bíbor) és a shani (skarlátpiros) mellett. „Ez egy nagyon izgalmas felfedezés azon vallásos zsidók számára, akik nagy jelentőséget tulajdonítanak a színeknek” – nyilatkozta Daniella E. Bar-Yosef Mayer, a Haifai Egyetem régésze.
Miután i.sz. 70-ben a zsidókat elűzték Izraelből, a tekhelet elkészítésének ismerete a homályba veszett. Ráadásul rendkívül drágának is számított, mivel egy kis darab textíliához több száz csiga kellett. Később olyan tudósok kezdtek el a kérdéssel foglalkozni, akik életükben nem találkoztak az öltözékkel, ezért azt egyszerűen az ég, a tenger és a zafír színéhez hasonlították. A zavart tetézte, hogy a két legnagyobb középkori zsidó tudós, Maimonidész és a Rashi sem tudott megegyezni a kérdésben: előbbi szerint a tekhelet égszínkék, míg utóbbi egyből két magyarázattal szolgált. (zöld, valamint a sötétedő ég színe)
A modern héberben a tekhelet a világoskék szót jelöli, ami az ősi Izraelben uralkodó konszenzust erősíti meg. (az izraeli zászló színét is a tekhelet inspirálta) „A tekhelet az ég színe. De nem abban az értelemben, ahogy ma használjuk: az éjjeli ég színe” – magyarázza a kutató, majd hozzáteszi: „A hagyományt nem érdekli a tudomány”.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
3. Az ipari forradalom
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Ausztál kőművesekre, sztrájkok áldozataira és Szent Józsefre emlékezünk május 1-jén
- A bálnavadászat brutális gyakorlata olajozta be az ipari forradalom fogaskerekeit
- Az ipari forradalom szennyezésének legkorábbi nyomait mutatták ki a Himalája gleccserében
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- Száz évre romba dőlt a kínai gazdaság, miután a britek megszerezték a tea titkát
- Egy chicagói sztrájk halálos áldozatainak emléknapja volt eredetileg május 1.
- Gőzerővel indította el az ipari forradalmat James Watt találmánya
- Meglepő vége lett a ló és a gőzmozdony versenyének 1830-ban
- Mi volt az angol ludditák igazi célja a géprombolással?
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés tegnap
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után tegnap
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart tegnap
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került tegnap
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait tegnap
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra tegnap
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának tegnap
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád 2024.05.13.