A gyulafehérvári érsekség ezeréves múltja
2011. március 4. 14:38 MTI
Régészeti kiállítás nyílik a gyulafehérvári egyházmegye ezeréves fennállása alkalmából szombaton az esztergomi Keresztény Múzeumban.
Korábban
A tárlatot Jakubinyi György gyulafehérvári érsek nyitja meg a házigazda, Erdő Péter bíboros jelenlétében. A kiállítás a 2000-2008 között Daniela Marcu Istrate által vezetett feltárás eredményeit mutatja be az érdeklődőknek - közölte az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye hivatala.
Elsőként a gyulafehérvári millenniumi tárlaton 2009-ben, majd 2010-ben a Budapesti Történeti Múzeumban láthatta a közönség a régészeti lelteket. A székesegyház restaurálása során megközelíthetővé váltak a több mint tíz méter magasan másodlagosan beépített középkori kőfaragványok. Az eddig ismeretlen részletek nem csupán a bazilika történetéhez tartoznak, hanem a középkori magyarországi művészettörténetének nagy értékű emlékei.
Kísérő rendezvényként a látogatók A Gyulafehérvári Székesegyház képekben címmel Mudrák Attila alkotásait tekinthetik meg. A fotóművész először 1997-ben készített felvételeket az épületről, majd 2009-ben, és 2010-ben megörökítette a felújított templomot és az újonnan letisztított kőfaragványokat. Az 1991-ben érsekségi rangra emelt erdélyi püspökséget feltehetőleg 1009 körül Szent István király alapította. Az Árpád-kor végén az egyházmegye 13 főesperességet számlált, a 14. században pedig már 606 plébániával rendelkezett. Jelentőségét mutatja, hogy székeskáptalana a régió legfontosabb hiteleshelye volt, legkorábbi oklevele 1231-ből ismert.
A jelenlegi, 12. század végén emelt székesegyház egy korábbi kisebb épület helyén áll. A román stílusú háromhajós bazilikát a tatárjárás utáni évtizedekben gótikus stílusú épületrészekkel kiegészítve fejezték be. Az 1512-ben megépült Lázói-kápolna már a reneszánsz díszítőművészet jegyeit hordozza. A templomban található Hunyadi János kormányzó, Szapolyai János király, Izabella királyné és János Zsigmond, az első erdélyi fejedelem síremléke, továbbá a püspöki sírboltban nyugszik Márton Áron püspök is.
A kiállítás létrejöttében szakmai oldalról a Teleki László Alapítvány, a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség, a Budapesti Történeti Múzeum és a Prímási Levéltár, támogatóként a Nemzeti Erőforrás Minisztérium, a Szülőföld Alap, a Hieronymus Kulturális Egyesület, továbbá a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal segédkezett.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tél
Múlt-kor magazin 2021
- A popzene és a politika az 1980-as és 1990-es években
- Holländer Margit lágerélményei
- Göring, az élvhajhász náci
- A középkori élet hét legkülönösebb veszélye
- A két Karátsonyi-kastély Beodrán
- A magyar könnyűzene az 1980-as években
- Az indián fogságnaplók üzenete
- Szendrey Júlia világai
- Vacsoraversenyek az 1930-as évek Budapestjén
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 19:05
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 18:05
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20