Kalapács alatt Nagy Sándor három ókori arcmása
2011. február 28. 18:19 MTI
III. Alexandrosz makedón uralkodó, azaz világhódító Nagy Sándor (i.e. 356-323.) három ókori arcmása kerül kalapács alá a Bonhams aukciósház londoni árverésén.
Korábban
Árverésre bocsátanak egy 31,7 centiméter magas római kori márvány szoborfejet, amely az Antoninus dinasztia uralkodásának (i.sz. 96-192) idejéből származik - 138 és 161 között készülhetett. Az ókori portrén a világhódítót hullámos hajjal, nagy, kifejező szemekkel, érzéki ajkakkal és erős állal ábrázolta az antik szobrász. A műalkotás 150-200 ezer fontért (47,7-63,6 millió forintért) cserélhet gazdát.
Kalapács alá kerül egy másik kétezer éves római kori szoborfej, amely Hélioszként, a görög mitológia Napisteneként ábrázolja az uralkodót. A 20 centiméter magas műalkotáson Nagy Sándor kissé jobbra "hajtva" fejét távolülő mandulavágású szemekkel néz a távolba, haját pánt fogja össze. Az ókori szoborfej John Peter Deering 19. századi építész tulajdona volt, aki vélhetően 1817-es pompeji útja során tett szert a műalkotásra. A márványfej a szakértők szerint 7000-9000 fontért (2,3-2,9 millió forintért) kelhet el.
Árverésre bocsátanak egy, az i.e. 2-1. századból származó aranygyűrűt gemmával, amelyen profilból látható a hadvezér. A vörös karneolkőbe vésett portrén Nagy Sándort a nemeai oroszlánt legyőző Herkulesként ábrázolta az ókori ékszerész. A gyűrű az aukciósház reményei szerint 40-50 ezer fontért ( 12,7-15,9 millió forintért) talál majd gazdára.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
7. Életmód és mindennapok a Kádár-korszakban
II. Népesség, település, életmód
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- Lelkiismereti és erkölcsi kérdésnek tekintette az amerikai elnök a Szent Korona visszaszolgáltatását
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- A Népliget és a Margitsziget is szóba került, mint az Úttörővasút lehetséges helyszíne
- Ilyen az, ha csináljuk a fesztivált – koncertfotók a ‘80-as évekből
- Ledobni a vörös nyakkendőt – ilyenek voltak a szocialista úttörőtáborok
- Kilincs a túloldalon
- Az én 89-em
- Benzininjekció, néma talpak és Mengele – ártatlan volt-e Tóth Ilona?
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap
- Magyar viseletet öltött Mária Terézia a Szent István-rend első adományozásakor tegnap
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben 2024.05.04.
- Hollywood szinte összes díját begyűjtötte Audrey Hepburn 2024.05.04.