Világörökségi rangot kaphat a betlehemi Születés temploma
2011. február 8. 08:44
A kulturális világörökség részévé válhat palesztin kezdeményezésre a betlehemi Születés temploma és a városban lévő zarándokút.
Korábban
Az erről szóló javaslatot a Palesztin Nemzeti Hatóság nyújtotta be hétfőn az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezetének (UNESCO). "Palesztina területén fekszik a világ legjelentősebb kulturális helyszínei közül néhány. Betlehem óvárosa és a Születés temploma ezek közül is kiemelkedik, és világszerte nagy jelentőséggel bír" - mondta Száeb Erekat palesztin főtárgyaló.
A politikus szerint a palesztin lakossága azon van, hogy megossza örökségét a világ többi részével, és az UNESCO védelme alá helyezze azt a kulturális világörökség részeként. "Betlehem első lesz azoknak a helyszíneknek a sorában, amelyet a palesztinok jelölni akarnak" - mondta.
Az alapjaiban még a 4. századból származó templomot azon a helyen emelték, ahol a keresztények hite szerint Jézus Krisztus született. Ezáltal egyike a legrégebbi és legnagyobb becsben tartott templomoknak. Az épület azonban rossz állapota miatt veszélyben van. A Születés templomát a görög és örmény ortodoxok, valamint a római katolikus egyház bonyolult együttműködése alatt irányítják. A bazilika fő részét - beleértve a fő- és mellékhajókat, az oltárteret és a déli kereszthajót - a görög ortodoxok felügyelik. Az örmény ortodoxoké az északi kereszthajó, benne az ott álló oltárral, a katolikusokhoz tartozik például a háromkirályok oltárát.
A három vallási irányzat és a palesztin hatóságok vasárnap megállapodásra jutottak a templom súlyosan sérült tetőszerkezetének felújításáról.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Kádár
- Kádárné Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Negyven éve mutatták be az István, a királyt
- Megfigyelések egy tűrtté vált sportágról: a rögbi meghonosodása Magyarországon
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- „Akarom, tudd, mi a fene van velem” – Tamáska Mária, az „öreg” felesége
- Szerelem az illegális kommunista mozgalomban: Kádár János és az ő Piroskája
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- Mit keresett a Szent Korona Amerikában?
- Kádár Jánossal is találkozott Fidel Castro jobbkeze, „Commandante” Che Guevara
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank 13:20
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap