20. századi kerítés lehet Stonehenge "kistestvére"
2010. december 14. 11:37
Az utóbbi évtizedek legnagyobb régészeti szenzációja, vagy egy egyszerű fakerítés? Ennek a kérdésnek a megválaszolása foglalkoztatja az archeológusokat az újkőkori szakrális építmény tőszomszédságában megtalált Woodhenge-dzsel kapcsolatban.
Korábban
Régészek egy csoportja most nem kevesebbet állít, mint hogy a Woodhenge csupán egy fából készült kerítés lehetett, s valójában semmi köze nincsen a Stonehenge-hez, a felfedezéséről tett júliusi bejelentés pedig „elhamarkodott” volt, színtiszta „pr-fogás”.
A Salisbury-síkságon folyó, több millió fontot felemésztő kutatómunka nagy izgalmak közepette vette kezdetét. A régészcsapat 24, kör alakban elhelyezkedő, kilencven centiméter átmérőjű gödörről tett bejelentést, ahol közel négy méter magas fagerendák álltak, hozzá egy 24 méter széles árokkal és töltéssel – mindezt egy földalatti radarral sikerült azonosítani.
Stonehenge-hez hasonlóan a bejárat úgy volt kialakítva, hogy napfordulókor a napsugarak a kör közepét érték el. A kutatást vezető Vince Gaffney, a Birminghami Egyetem professzora szerint a kör alakú faépítményt 5000 évvel ezelőtt készítették, így körülbelül annyi idős lehet, mint a 900 méterre elhelyezkedő „nagytestvér”, s valószínű, hogy őskori lakomák vagy temetkezések színhelye lehetett. Gaffney szerint Stonehenge korántsem élt „ragyogó elszigeteltségben”, s szerinte további felfedezések várhatók a három évet felölelő kutatás során.
A szkeptikusok szerint a bizonyítékok sok kérdést nyitva hagytak, s ez tetten érhető a birminghami kutatócsapat által készített tervrajzon is, a gödrök elhelyezkedése ugyanis esetlegesek, azok kialakítása inkább hatszögű formában, semmint kör alakban történt.
A régészeti szenzációt megkérdőjelező elméletek hatására Mike Pitts Stonehenge-kutató térképeket kezdett böngészni, s egy katonai térképen kollégáival egy kerítés jelét sikerült azonosítani, amely egy 20. század eleji, védelmi célú faalkotás jelenlétére utalnak, vagy esetleg egy olyan kerítésre, amelyet egy helyi farmer húzott fel. Gaffney erre úgy replikázott, hogy szerinte nincsenek olyan védelmi kerítések, amelyek 90 centiméter széles és 90 centiméter mély gödrök ásását igényelnék.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Közel-Kelet
- Marco Polo segített elterjeszteni az asszaszinok legendáját
- Itáliai és német közreműködéssel jutottak el New Yorkba az Iránról készült első fotók
- Súlyos környezeti katasztrófával is járt a Sivatagi Vihar
- Megtalálták Marokkó első, római kori kikötői negyedét
- Kémkedés vádjával börtönözték be a fiatal Germanus Gyulát
- 2700 éves asszír istenszobor került elő az iraki sivatagból
- Római kori temető maradványaira bukkantak a Gázai övezetben
- Másfél millió élet egy döntetlenért: az iraki–iráni háború
- Rövid életű diplomáciai közeledést hozott Izrael és Egyiptom között Camp David
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat 19:05
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét 18:05
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 16:05
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap