Ritka JFK-fotókat árvereztek el
2010. december 12. 09:45 MTI
John F. Kennedy-fotókat - köztük néhány igen ritka példányt - árvereztek el New Yorkban. A Fehér Ház fotósa által készített fényképkollekcióért összesen 151 ezer dollárt (közel 32 millió forintot) fizettek a vásárlók.
Korábban
A 12 ezer darabos gyűjteményt Cecil Stoughton hagyatékának kezelői bocsátották árverésre a Bonham's aukciós házban. Stoughton a Fehér Ház első hivatalos fotósa volt, és bár fotói 60 százalékán hivatalos közszereplések láthatók, számos olyan kép is kikerült a keze közül, amelyek történelmi vagy intim pillanatokat örökítettek meg az elnök és környezete életéből.
A ritkaságok egyikén az amerikai elnök Marilyn Monroe-val és Robert Kennedyvel tűnik fel. "Ez az egyetlen olyan kép, amelyen mindhárman együtt szerepelnek" - hangsúlyozta az értékét Matthew Haley, a Bonham's szakértője. A kalapács 9150 dollárnál (kétmillió forintnál)ütött le az eredetileg 4-5 ezer dollárra becsült tételnél.
A Marilyn-fotó történetéhez hozzátartozik, hogy a titkosszolgálat annak idején minden olyan fotót megsemmisített, amelyen az elnök és a színésznő együtt szerepelt. Az árverésre bocsátott kép úgy menekült meg, hogy amikor átkutatták Stoughton előhívóhelyiségét, ez a negatív elkerülte a figyelmüket.A fényképész egy másik híres felvétele, amelyen Lyndon B. Johnson az elnök ellen elkövetett merénylet után leteszi az elnöki esküt az Air Force One fedélzetén. "Ez egyike a 20. század legemlékezetesebb pillanatainak" - jelentette ki Haley. A képet, amely 13 420 dollárért (2,8 millió forintért) cserélt gazdát, Johnson a fotósnak dedikálta.
Stoughton a dallasi merénylet után azonnal felismerte, hogy az alelnöknek kell a helyébe lépnie, ezért lóhalálában rohant az elnöki géphez, hogy elkapja a pillanatot, amikor Johnson felesküszik. Amikor a repülő felé száguldott a leszállópályán, kis híján lelőtték a titkosszolgálat emberei, mert azt hitték újabb merényletre készül valaki. Ráadásul bedöglött a fényképezőgépe, amikor Johnson éppen az eskühöz készülődött, de erősen megrázta, és végül mégis csak sikerült elkattintania a történelmi fotót.
A Kennedy család meghitt együttlétét örökítette meg egy 1962-ben az ovális irodában felvett kép, amelyen az elnök íróasztala mellett ül, míg gyermekei, Caroline és John előtte táncolnak. A 18 300 dollárért (3,8 millió forintért) elkelt fotón a következő felirat olvasható: "Stoughton kapitánynak, aki gyönyörűen elkapott egy boldog pillanatot a Fehér Házban, John F. Kennedy."
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Múlt-kor magazin 2018. különszám
- Hitler és a nők
- Tamáska Mária az "Öreg" árnyékában
- Magyar deportáltak felszabadulása és hazatérése
- Petőfi halála és a túlélés költői
- Kádár János és az ő Piroskája
- A Nagy Háború osztrák–magyar tábori bordélyai
- Vágy és vezeklés
- Az elveszett csejtei "Vérgrófnő"
- Rákosi Mátyás 15 évig tartó „gyógykezelése”
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill tegnap
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők tegnap
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot tegnap
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője tegnap
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác tegnap
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját tegnap
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában tegnap
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf tegnap