Műkincstolvajok és alvilági rejtélyek

Évek óta suttognak Franciaországban arról, hogy a múzeumokban és a magánkézben lévő műkincsek biztonsága fölöttébb kétséges, az idén azonban két esemény is nyomatékosan ráirányította a figyelmet a veszélyre.

Mindennapos aggodalmak

Az egyik az a látványos betörés, amelynek kárvallottja májusban a Modern Művészetek Múzeuma volt: a rablók 100 millió eurót (mintegy 27 milliárd forintot) érő zsákmánnyal távoztak a párizsi intézményből. A másik pedig az a szeptemberben lezajlott per, amelyben három férfit vádoltak azzal, hogy annak a bandának dolgoztak, amely 2007-ben Pablo Picasso unokájának párizsi villájába behatolva több rendkívül értékes alkotást tulajdonított el.

A Wilson sugárúton lévő művészeti múzeumból tavasszal öt remekművet loptak el a rablók, köztük volt Picasso-, Matisse- és Modigliani-kép is. A The New York Times riportja szerint a bűnözőknek ehhez tudniuk kellett, hogy melyik az az egyedüli ablak, amelynek biztonsági berendezése éppen nem működik, mi a belső őrség éjszakai őrjáratainak időbeosztása, és azt is, hogy mit vigyenek el, mely alkotások a múzeum legfőbb kincsei, és pontosan hol találhatók.

A Picasso-villába történt betörés végrehajtói is komoly helyismerettel rendelkeztek: gondosan kidolgozott álkulccsal nyitották ki a lakás bejáratának szuperbiztos zárját, olyan csendben dolgoztak, hogy az unoka - Diana Widmaier - nem ébredt fel, miközben kivágták a vásznakat a keretekből. A helyszínen nem hagytak sem ujjlenyomatot, sem DNS-mintát. A tolvajok kiléte mindkét esetben homályban maradt. A szeptemberi per vádlottjait sem tettesként, hanem bűntársként vonták felelősségre.

A művészeti világ számára rejtély, kik állhatnak a Franciaországban évente elkövetett két-három tucat múzeumi műkincslopás mögött, és miként remélhetik a tolvajok, hogy a birtokukba került, könnyen felismerhető és azonosítható műveket bárhol is tudják majd értékesíteni. A fő kérdés azonban az, képesek-e az ország nagyhírű művészeti intézményei szembeszállni a feltehetően profi bűnözők laza felépítésű bandáival.

A lopott művek zavaros, átláthatatlan globális piacán a francia múzeumok elsőrendű vadászterületet jelentenek. Bár 1998-hoz képest - amikor 48 esetben fosztottak meg kincseiktől francia létesítményeket - a helyzet javult, az elmúlt másfél évtizedben átlag még mindig évi 35 múzeumi lopás vagy rablás történt. Számos elmélet született a jelenség magyarázatára, közös vonásuk az a feltételezés, hogy sokféle bűnöző működik változó összetételű csoportokban, ezek megosztják egymás között a lehetséges vevőkre és az eladásra alkalmas művekre vonatkozó információikat, és akcióik előtt gondosan tanulmányozzák a kiszemelt múzeumokat.

Christophe Girard, Párizs kulturális kérdésekkel foglalkozó alpolgármestere közölte az amerikai lappal: nem múlik el nap, hogy a város múzeumigazgatóit ne aggasztaná ez a kérdés, mivel tudják, hogy a bűnözők tökéletesítették módszereiket, és a művészet értéke ma minden képzeletet felülmúl. Hiába erősítették meg a kiállítások védelmét - a Modern Művészetek Múzeumába például két tárlat között törtek be a rablók, mivel tudták, hogy olyankor kisebb a készenlét.

Intellektuális kihívás?

Persze a világ más tájain is loptak el nem egyszer nagy értékű műkincseket múzeumokból, kihasználva a biztonsági rendszerek alkalmi hiányosságait, de az Interpol szerint a különösen gazdag francia és olasz intézmények a legsebezhetőbbek. A nemzetközi bűnüldöző szervezet tavaly létrehozott listáján, amely a lopott műkincseket sorolja fel, 35 ezer alkotást tartanak nyilván.

Karl Heinz Kind, az Interpol lopott műkincsekkel foglalkozó osztályának vezetője csak legyint arra a romantikus, krimiket idéző feltevésre, hogy gazdag gyűjtők állnak az ilyen bűncselekmények mögött. Úgy véli, valójában inkább olyan bűnöző csoportok tetteiről van szó, amelyek egyfajta intellektuális kihívásnak tekintik akcióikat.

Robert Wittman volt FBI-ügynök - aki gazdag philadelphiai művészeti szakértőnek adva ki magát sikeresen felvette a kapcsolatot egy francia bűnbanda tagjaival, hogy segítsen a francia rendőrségnek egy 2007-ben Nizzából ellopott lopott Monet-kép és más műalkotások felkutatásában - elmondta, hogy a csoport tagjai szinte büszkék voltak mesterfogásukra, amelyért úgymond keményen megdolgoztak. Egyikük még azzal is eldicsekedett, hogy a lopást "hét hónapig tartó felderítés előzte meg." A banda tagjai azt állították, hogy 75 értékes lopott festmény és műalkotás van a birtokukban, de Whittmannak nem volt lehetősége a "kínálat" megtekintésére, mert a bűnözőket időközben letartóztatták.

Az egykori ügynök könyvet írt tapasztalatairól, Priceless (Felbecsülhetetlen érték) címen. Szerinte a francia műkincstolvajoknak országszerte vannak sejtjeik, amelyek tudnak egymás működéséről. Ha egy marseille-i csoportnál jelentkezik egy vevő, arról tájékoztatják a többi sejtet. Senki sem űzi a műkincslopást egyedüli foglalkozásként, csupán időszakos "tevékenységnek" tekintik.

Wittman mások között Bernard Jean Ternus francia bűnözővel is találkozott, az illető azóta már a texasi Big Spring börtönének lakója. A megbeszélésre, amelyen más álcázott FBI-ügynökök is részt vettek, három éve Miamiban, egy jacht fedélzetén, pezsgő mellett került sor. Eredetileg azokról a képekről tárgyaltak, amelyeket - egy Monet-festményt és három másikat - 2007-ben rabolt el öt álarcos a nizzai múzeumból, alig négy perc leforgása alatt. A bűnözők egyike motorkerékpár-üzlet tulajdonosa volt, a másik bulldózerkezelő. Ternus mellesleg arról is tájékoztatta Wittmant, hogy három Picasso-képpel is szolgálhat, amelyet a festő unokájának a lakásából hoztak el nem sokkal korábban.

Azt, hogy valóban Ternusék emelték-e el ezeket a Picasso-alkotásokat, nem tudni, ám Wittman azt állítja, hogy e-mailen kapott egy fotót, amelyen az ellopott képek voltak láthatók egy olyan újság mellett, amely egy héttel a lopás után jelent meg. A két festmény és egy rajz azóta előkerült, ám Olivier Baratelli, a Picasso-család ügyvédje azt mondta a The New York Timesnak, hogy senki nem kért "váltságdíjat" visszaszolgáltatásukért. Ő maga semmiféle magyarázatot nem talált az esetre, szavai szerint az ma is rejtély.

A rablás emléke továbbra is kísért

A Diana Widmaiertől ellopott képek ügyében végül három középkorú, a helyi régiség- és műtárgykereskedők körében jól ismert férfit vettek őrizetbe, amint azok eladásáról tárgyaltak egy negyedik, "Panama-kalapot viselő" illetővel, akinek kilétét nem közölték.

Egyikük Abdelatif Redjil volt, akinek neve korábban azzal kapcsolatban vált ismertté, hogy azt vallotta: ő próbált először segítséget nyújtani Diana hercegnőnek a végzetes 1997 évi autóbaleset után, amely a Modern Művészetek Múzeumának közvetlen közelében, egy aluljáróban történt. A rendőrség szerint Redjil 2007-ben egyik lehallgatott beszélgetése során kódoltan utalt a lopott festményekre. A nyomozók a három embert gyanúsították a lopással, ők azonban tagadtak, és mivel a rendőrség nem talált a helyszínen jelenlétükre utaló bizonyítékot, csupán orgazdaság címén emeltek ellenük vádat. Végül, mint arról a Le Figaro beszámolt, Redjil háromévi, két társa egy-egy évi börtönbüntetést kapott.

A szakértők szerint viszonylag egyszerűbb ellopni, mint aztán eladni a műkincseket - az utóbbihoz megfelelő szervezés és forgalmazó hálózat szükséges. A tolvajokat rendszerint éppen az eladás pillanatában kapják el. Wittman szerint ezek a bűnözők egyébként is rendszerint jobbak betörőnek, mint üzletembernek.

Egy németországi eset is illusztrálja véleményét. Nyáron négy férfit, köztük két ügyvédet vettek őrizetbe éppen akkor, amikor a Bankhaus Lampe nevű düsseldorfi bankból korábban eltűnt nyolc, összesen mintegy 800 ezer eurót érő kép visszaszolgáltatásáért próbáltak váltságdíjat kicsikarni a pénzintézmény illetékeseitől. A két évvel ezelőtti lopás tettesei semmiféle nyomot nem hagytak: egyetlen videofelvétel, ujjlenyomat, erőszakos behatolásra utaló jel sem maradt utánuk, az ajtók zárva voltak.

Közben a párizsi művészeti múzeum igyekszik visszatérni a normális működéshez, bár a betörés emléke - a francia főváros alpolgármesterének közlése szerint - továbbra is kísérti a 80 fős személyzetet. A rablók eddig nem követeltek semmiféle "váltságdíjat", a Párizsi Iskola elnevezésű termet, ahonnan Amedeo Modigliani Nő legyezővel című festményét a tettesek elvitték, azóta újrafestették.

Fabrice Hergott, az intézmény igazgatója néhány héttel a betörés után még úgy nyilatkozott, hogy képtelen rávenni magát annak a 10 másodperces biztonságikamera-felvételnek a megtekintésére, amelyen a kámzsás rablók egyike látható. Bernard Aland, a múzeum őreinek képviselője elmondta, hogy a rendőrség mindenkit kihallgatott, arról érdeklődve, hogy ki mit tudott a biztonsági rendszer hibájáról. A vezetés szerint a SPIE biztonsági cég nem közölte velük, hogy a riasztást egy probléma kijavításának idejére kikapcsolták; Aland ellenben azt állította, hogy legalább száz személy tudott erről, még egy másik múzeumban dolgozó őr is hallott róla.

A múzeumok biztonsági rendszerét azóta korszerűsítették, de egy dolog változatlan maradt Franciaországban: a képlopásért járó maximális büntetés továbbra is csak ötévi elzárás. Egyébként szerte Európában ekörül mozognak a büntetési tételek, így a Picasso-unoka villájába történt betöréssel kapcsolatban sem szabhattak ki komolyabb büntetést.