Katasztrófa segít a dolmenek titkának megfejtésében
2010. október 21. 10:09
Sok helyen még ma is állnak Észak-Írország legrégibb kősírjai, amelyek a mai napig sok titkot rejtenek a régészek számára. A szakemberek most az egyik ősi építmény összedőlése miatt nyerhetnek betekintést ezen temetkezési helyek rejtélyeibe.
Korábban
A feltételezések szerint kősírnak épült, 5-6 ezer éves Tirnony dolmen kőfedelét már csak három pillér tartotta a hatból, ebből kettő a bejáratot formázta meg. Paul Logue, az Észak-Írországi Környezetvédelmi Ügynökség régésze szerint „az elmúlt évezredek során a tartósziklák megrepedtek, ennek következtében csúszott le a fedél.” A síremlék összeomlása most ritka lehetőséget ad a régészeknek, hogy feltérképezzék: mi lehet a tömbök alatt, mennyi idősek lehetnek, honnan származhatnak.
A szakemberek szerint minden bizonnyal a helyi kőkorszaki közösség tagjainak csontjait temették a kövek közé. Hasonló feltárások alkalmával fazekas- és kovaeszközök kerültek elő a temetkezési helyek belsejéből; a sír korát leginkább az ilyen leletek segítségével lehet meghatározni.
Logue elmondása szerint az építményt úgy emelték, hogy kiástak egy árkot, amibe a támasztópilléreket állították, majd betemették és kisebb köveket helyeztek köré. A fedő szikla csak ezután került rá. „Mielőtt rendbe hozzuk a sírt, ki fogjuk ásni, hogy megbizonyosodjunk róla: az általunk használt kötőanyag megköti-e rendesen a sziklát”- mondta a régész. „Azt is mindenképp szeretnénk meghatározni, hogy mikor kezdtek felbukkanni ezek a sírok Írországban, mert körülbelül 50 éve nem történt előrelépés az ügyben.”
Ilyen típusú portálsírokat csak Írországban, Walesben és Cornwallban lehet látni. Régóta megy a találgatás a szakemberek között, hogy vajon melyik lehet a legrégebbi síremlék, és hogy honnan származhatnak. A régészek most a kövek közé került tárgyak alapján próbálják majd kideríteni a valóságot.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Nagy-Britannia
- Utasszállítóból lett hadihajó az óceán királynője, a Queen Mary
- John Bonham tragédiája egyben a Led Zeppelin végét is jelentette
- A legenda szerint csak a férfi tulajdonsokra jelentett veszélyt az elátkozott gyémánt
- Székeket akart vásárolni az ebédlőbe, végül a Stonehenge-t vette meg az angol ügyvéd
- Érdektelen fantáziálásnak tartotta a kiadó Golding regényét, A legyek urát
- Winston Churchill ifjúkora
- Az amerikaiak zsarnoknak, szigetországi alattvalói pedig őrültnek tekintették III. Györgyöt
- Tragédiával kezdődött a világ első városközi vasútvonalának megnyitója
- Máig nem felejtették el az indiai határvidéken küzdő szikh ezred hőstetteit
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap
- II. Mátyás dukátjára is licitálni lehet a Nudelman Numizmatika idei érmeaukcióján tegnap
- Pompeji titkait a modern technológia fejtheti meg tegnap
- A nevettetés és az önirónia nagymestere volt Kabos László 2024.09.26.
- Utasszállítóból lett hadihajó az óceán királynője, a Queen Mary 2024.09.26.