Botrányos pápák
2010. szeptember 27. 13:11 Múlt-kor
Korábban
Aki "babiloni fogságba" vitte a pápákat
A francia származású V. Kelemen (1305-1314) pontifikátusa élesen szemben állt elődje, VIII. Bonifác frankofób magatartásával. A szentatya huszonhárom francia bíborost nevezett ki, majd a IV. Fülöp király iránti hódolatának jeléül udvarát átköltöztette a franciaországi Avignon városába, s ezzel megkezdődött a „pápaság babiloni fogsága”. Az elkövetkező közel hét évtizedben innen igazgattak Szent Péter apostol utódai, összesen hét egyházfő, mindannyian francia származásúak. (1377-ben XI. Gergely vetett véget az avignoni pápák időszakának.) V. Kelemen uralkodása alatt igyekezte kijátszani egymás ellen az európai országokat, a muzulmánok elleni francia-mongol szövetség megálmodásával diplomáciai erényeket csillogtatott, magas adókat vezetett be, támogatóinak és családtagjainak pedig bőkezűen osztogatta a pápai birtokokat. IV. Fülöp sugallatára feloszlatta a francia király által eretnekeknek tartott templomosok rendjét, több száz tagjukat letartóztatta, majd közülük többeket is kivégeztetett.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/0677224c43895ae0020fa26b22f28f35.jpg)
![Biblia](/ih0Ax/label/.cut-640x400/128.jpg)
Biblia
- Károlyi Gáspár Bibliája felbecsülhetetlenül mérföldköve a magyar irodalmi nyelv fejlődésének
- A maga korában katonai zseniként ismerte a világ a Ben-Hur szerzőjét
- Március 18-án teremtette Isten a világot a középkori emberek szerint
- Krisztus megkeresztelésének emlékét őrzik a vízkereszti hagyományok
- Pontos számítások helyett a hagyomány határozza meg Jézus születésének napját
- Néhány perc alatt, rekordáron elkelt a legkorábbi ismert héber Biblia
- A világ legrégebbi ismert Bibliáját állítják ki Tel-Avivban
- A középkorban pontosan kiszámolták a teremtés kezdetének dátumát is
- Mit csinált Krisztus Márta és Mária házában?
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/16b7d50220649027851e09895cd5883a.jpg)