Bezárt a Kmetty-kiállítás, költözik a Ferenczy Múzeum
2010. szeptember 1. 14:48 MTI
Újabb állomásához érkeztek a szentendrei múzeumi beruházások és átalakítások: szerdától ideiglenesen zárva tart a Fő téri Kmetty-kiállítás, október 1-től pedig néhány hónapra a Ferenczy Múzeum is becsukja kapuit.
Korábban
A Kmetty János - Kerényi Jenő Kiállítás bezárásának technikai okai vannak, amelyek összefüggnek a már zajló, illetve most kezdődő szentendrei múzeumi nagyberuházásokkal, vagyis a Kovács Margit Kerámia Kiállítás felújításával, a múzeumi igazgatóság új épületével és a Ferenczy Múzeum elköltözésével - közölte Czene András, a Pest Megyei Múzeumok Igazgatósága vezetője.
A Ferenczy család műveinek és a Pest Megyei Múzeumok Igazgatóságának otthont adó Ferenczy Múzeum bezárásának oka, hogy az épületet az egyházi kárpótlás keretében visszakapja a szerb egyház. A Ferenczy-gyűjtemény a szentendrei Kossuth Lajos utcában álló műemlék Pajor-ház felújított és bővített épületében kap majd helyet, ahol további kiállítóterek, valamint irodák és a raktár is lesz. A múzeumi igazgatóság új épülete a jövő év végére készül el.
Az igazgató elmondta, hogy a Ferenczy-gyűjtemény ideiglenesen raktárba kerül, de feltehetően egyes részei kiállításra indulnak a megyében. A múzeum szakkönyvtárának még nincs biztos helye, az egyik lehetőség, hogy a Megyeháza épületébe kerül. Az ideiglenes Ferenczy-kiállítás a jövő év elején nyílik meg Szentendrén és ekkor lesz újra látható a Kmetty János - Kerényi Jenő Kiállítás is – mondta Czene András.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Közel-Kelet
- Csak vesztesei voltak a nyolc éven keresztül tomboló iraki-iráni háborúnak
- Csak néhány száz keresztény élte túl Jeruzsálem muszlim visszahódítását
- Marco Polo segített elterjeszteni az asszaszinok legendáját
- Itáliai és német közreműködéssel jutottak el New Yorkba az Iránról készült első fotók
- Súlyos környezeti katasztrófával is járt a Sivatagi Vihar
- Megtalálták Marokkó első, római kori kikötői negyedét
- Kémkedés vádjával börtönözték be a fiatal Germanus Gyulát
- 2700 éves asszír istenszobor került elő az iraki sivatagból
- Római kori temető maradványaira bukkantak a Gázai övezetben
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap