Interneten a NASA archív fotói
2010. augusztus 31. 10:58
A NASA kezdeti éveit mutatja be az a három fotókollekció, amelyet az amerikai űrkutatási hivatal a Flickr fotómegosztó oldalon tett közzé. Terveik szerint hamarosan minden archív képük elérhetővé válhat a közösségi fényképtárban.
Korábban
A Flickr The Commons című részéről korábban mi is többször beszámoltunk: a gyűjtőoldalon egyetemek, könyvtárak, és más tudományos kutatóintézetek archív fotóit teszik folyamatosan közzé. A látogatók szabadon kommentelhetik, címkézhetik ezeket a képeket, vagy éppen segíthetnek az azon látható helyek és személyek pontos azonosításában is. A fotók éppen ezektől könnyebben értelmezhetővé, és jobban kutathatóvá is válnak.
Von Braun (középen) és Kennedy
A kezdeményezéshez a NASA is csatlakozott, bár az Internet Archive segítségével 2007-től már több százezer képet, és több ezer órányi video, HD video- és audioanyagot tettek közzé. A három kollekcióban jelenleg mintegy 180 képet böngészhetünk, és fedezhetjük fel az első űrhajókat, vagy épp a NASA épületeinek elkészültét, és láthatjuk a szervezet alapítóinak és jeles alakjainak fotóit is (magyar szempontból Kármán Tódor fotója érdekes).
A tervek szerint az archívum hamarosan több tízezer képpel bővül majd.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat 19:05
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét 18:05
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 16:05
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap