Feloldhatatlannak tűnik az új-mexikói kő rejtélye
2010. augusztus 23. 14:03
A Titokzatos kő, más néven a Tízparancsolat köve Új-Mexikó középnyugati részének egy sivatagában, egy hegyen található, és azon egy kihalt nyelven íródott szöveg, az egymásnak ellentmondó elméletek szerint paleo-héber vagy ciprióta-görög sorok olvashatók.
Korábban
A kőről először 1933-ban az állam elismert régésze, Frank Hibben tett említést: ő egy olyan személyről írt, aki állítólag az 1880-as években fedezte fel a titokzatos tárgyat. A két elmélettel ellentétben azonban a szöveg föníciai lehet, amelyet már a század legvégén is jól ismertek.
A paleo-héber nyelv mellett kardoskodók Robert Pfeiffer harvardi kutató 1949-es fordítását citálják, aki megállapította, hogy a szöveg a Tízparancsolatot tartalmazza. Az új-mexikói egyetem grafológusa, Dixie Perkins 1979-ben viszont kijelentette, hogy a szövegek i.e. 500-ban, a Mediterráneumban keletkeztek, s egy Zakinerosz nevű felfedezőről vagy harcosról szól, aki a vadonban a túlélésért küzdött.
Mások szerint a kőről szóló mendemondák Hibben fantáziát dicsérik, akinek egész munkássága arra épült, hogy bebizonyítsa a földrész prekolumbián kapcsolatait, s az első ismert paleoindián műveltség, a Clovis-kultúrát megelőző civilizáció jelenlétét. Hibbennek akadtak egyéb követői is, de ezek az elméletek teljesen megalapozatlannak bizonyultak, ugyanis a kő helyszínén nem került elő egyéb perdöntő bizonyíték egyik vagy másik elképzelés alátámasztására.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját 20:20
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap