Ősi "bölényvesztőhelyet" fedeztek fel Montanában
2010. augusztus 9. 19:13 MTI
Ősi "bölényvesztőhelyet" fedeztek fel az Arizonai Egyetem régészei a feketeláb indiánok (Blackfeet Indian) rezervátumában Montana állam észak-nyugati részén, ahol az állatok a szikláról vetették le magukat a mélybe.
Korábban
A helyszín a Marias-folyó egyik mellékfolyója felett magasodó fennsíkon van, korát legkevesebb ezerévesre becsülik a szakértők. Az egyedülálló kutatási program keretében az i.sz. 1050 és 1600-as évek között a térségben élő közösségek életét, vadászati módszereit tanulmányozzák. A 14,5 kilométeres hosszú vadászkomplexum "terelő utat" is magába foglal: az ide irányított bölények hanyatt-homlok rohantak a végzetük felé.
Feltárták az indiánok két táborhelyét is, ahol vigvamgyűrűk százaira, valamint rengeteg bölénycsontra bukkantak. A szakemberek szerint a vadászkomplexum a feketeláb indiánok egyik legfontosabb emlékhelyévé válhat a térségben, és segítségével jobban megérthetik történelmüket.
A feketeláb indiánok törzsei a 19. században a Missouri felső folyásának Kanadába átnyúló vidékén élték. Nevüket feketére festett mokaszinjukról kapták. Három nagy törzs alkotta a feketeláb népet: a szikszika, az igazi feketelábok, a pígen és a kaina indiánok. Sohasem egyesültek tényleges törzsszövetségé, de vadászterületeik védelmére és a harci vállalkozások alkalmával mindig összefogtak. A harciasságukról híres feketelábok a fehér telepesek terjeszkedésének is keményen ellenálltak a 19. században.
A mintegy tízezer feketeláb indián Montana államban, valamint a kanadai Alberta tartományban él egy-egy indián rezervátumban. Az időközben ősi életformáját feladó népcsoport hagyományaiból főként a szertartásokat őrzi és ápolja.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A náci Németország jellemzői
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- Már 1918-ban lépéseket tett az egyesülés felé Németország és Ausztria
- 12 ezer, Argentínában élt náci nevét tartalmazó listára bukkantak
- Tökéletes ürügy volt a szabadságjogok megszüntetésére a Reichstag felgyújtása
- A háború utolsó napjaiban megpróbálta átvenni Hitlertől a hatalmat Hermann Göring
- Máig nem tudni pontosan, hány roma áldozata lehetett a holokausztnak
- Miért foglalkoztatták az ikrek az embereken kísérletező náci tudósokat?
- Két falu teljes kiirtásával bosszulták meg Reinhard Heydrich halálát a nácik
- Elhunyt a sobibóri haláltábor utolsó túlélőinek egyike
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap