Folytatódik a "Hatvan hajó kikötővárosának" feltárása
2010. június 9. 14:59 MTI
Folytatódik a római Sexaginta Prista, azaz a "Hatvan hajó városának" feltárása a bulgáriai Rusze közelében.
Korábban
Sexaginta Prista Vespasianus uralkodása alatt, az i.sz. 1. században létesült azzal a céllal, hogy a Római Birodalom északi határát védje a Dunán túlról érkező támadásokkal szemben. Az erődítmény a Singidunumot - mai Belgrádot - és a Duna-deltát összekötő főútvonal mellett feküdt.
Egy Diocletianus uralkodásának idejéből fennmaradt felirat szerint a gótok 250-ben elpusztították a várost, amely később praesidiumként (helyőrségként) épült újjá. Sexaginta Prista még létezett az 5. században, majd bolgár-törökök pusztították el.
Az ásatási területen eddig több korszakhoz köthető rétegek kerültek napvilágra: a legkorábbi egy trák szentély, amely az i.e. 1. és a i.sz. 1. század között "üzemelt". Erre épült az Apolló-templom, amelyet a i.sz. 2-3. században használtak, az i.sz. 4. század elején viszont a helyén katonai parancsnokság épületét emelték.
A régészek az idén az Apolló-szentélytől északra levő területet kutatják. A tavalyi ásatások során, amikor a római kori erődnek 25 négyzetméteres területét tárták fel, az i.sz. 1-4. századból származó pénzérméket, valamint kerámiaedényeket találtak. Előkerültek kelta eredetű edénytöredékek is, azt bizonyítva, hogy a térségben kelta törzsek is megfordultak.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2017
- Páratlan párok – megjelent a Múlt-kor nyári száma
- Kirakatházasság 1932-ből
- Róma mindenható matrónája
- Amerikai mámor Magyarországon
- Egy zárdából megszöktetett, boldoggá avatott Árpád-házi hercegnő
- Záray Márta és Vámosi János
- Paraguay tirannoszaurusza
- Az evezősök, művészek és bohémek gondtalan reggelije
- A tudomány és a sport kastélya Tordason
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 16:05
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén 15:05
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank 13:20
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap