Tartanak a konzervatív texasi tananyagtól
2010. június 1. 16:47
Az amerikai könyvkiadás szakértői szerint az iskoláknak nagyobb rugalmasságot adó, új technológiák miatt eltúlzottak azok a félelmek, hogy a texasi iskolákban bevezetett konzervatív tananyag más szövetségi államokba is begyűrűzhet.
Korábban
Hónapokon át tartó vita után a texasi oktatási bizottság a múlt héten jóváhagyta, hogy helyezzenek nagyobb hangsúlyt az Egyesült Államok alapítóinak zsidó-keresztény gyökereire, és tanítsák azt a gyerekeknek, hogy "az állam és egyház szétválasztása" kitétel nincs benne az alkotmányban.
Mivel Texas állam Kalifornia után a tankönyvek második legnagyobb felvevő piaca, történelmileg óriási befolyása van annak eldöntésében, hogy milyen tananyagot oktassanak az osztálytermekben szerte az országban. Emiatt figyelték éberen a szövetségi állam határain túl is a texasi oktatási bizottság legutóbbi határozatát az új társadalom-tudományi alaptantervről.
Arne Duncan szövetségi oktatási miniszter Washingtonban úgy vélekedett, hogy az állásfoglalás a tananyagról döntő helyi (állami) politikusok ügye. Kaliforniai törvényhozók egy lépéssel tovább mentek, és azt javasolták: az oktatással foglalkozó helyi tisztségviselők fésüljék át a tankönyveket, hogy biztosak lehessenek abban, a texasi tananyag nem szivárgott át a történelem-tantervbe. "Idén, amikor az egyes államok mérlegelni fogják, hogy melyik tankönyvet szerezzék be, bizonyára megkérdezik majd, hogy Texasban melyik van forgalomban" - vélekedett Kathy Mickey, a Simba Information piackutató cég elemzője.
Texas befolyása a 7 milliárd dolláros országos tankönyvpiacra mindazonáltal számottevően gyengült az utóbbi időkben. Az új technológiáknak köszönhetően a kiadók könnyűszerrel megengedhetik maguknak, hogy a tankönyveket a különféle elvárásokhoz igazítsák. Ez különösen igaz abban a húsz másik államban, ahol Texashoz hasonlóan oktatási bizottságok hagyják jóvá az állami szinten használható tankönyveket.
"Nem hiszem, hogy a texasi tananyag máshova is átterjed" - mondta Bob Resnick, a New York-i székhelyű Oktatási Piackutató alapítója. Hasonló véleményt vall Jay Diskey, aki az Amerikai Kiadók Szövetségében az oktatási részleg ügyvezető igazgatója. A helyettesítés könnyen megoldható, és a kiadók nem fognak azzal kísérletezni, hogy egy állam vitatott tanmenetét mindenki számára eladható termékbe olvasszák, és más piacokon is árulják - fejtette ki.
Washington államban, ahol mintegy egymillió állami iskolába járó diák van, a közoktatási főtanfelügyelő szóvivője nem zárta ki, hogy egyes körzetekben használják majd a texasi tankönyveket. Mint megjegyezte, ha mind az 50 államban elfogadnának egy nemzeti alaptantervet, akkor egyszerűbb volna megfelelő tankönyveket találni. Két állam azonban ódzkodik ettől: Alaszka és Texas.
Ami a texasi iskolákat illeti, a helyi körzetek választhatnak olyan tankönyveket, amelyeket az állami bizottság "nonkonformistának" ítélt, de ezeknek a könyveknek is legalább 50 százalékban tartalmazniuk kell a jóváhagyott tananyagot. Már ez is előrelépés: az utóbbi három évben az oktatási bizottság csak az útmutatásaival teljesen összhangban álló könyvek használatát engedélyezte.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
25. Magyar–török küzdelmek és együttélés a 15–17. században
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Hogyan került Erdély Habsburg uralom alá?
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- 10 tény az Oszmán Birodalomról
- Dárdára tűzve hordozták körbe a törökök az első csatában elesett magyar király fejét
- Erdély és Lengyelország számára egyaránt virágkort jelentett Báthory István uralkodása
- A fegyelem hiánya miatt mondott csődöt Nikápolynál a lovagi harcmodor
- Az öngyilkosságot fontolgatta II. Mehmed szultán a nándorfehérvári vereség után
- Előkerültek a mohácsi csata maradványai
- Aki kávét ivott, elvesztette a fejét IV. Murád szultán uralma idején
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője tegnap
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára tegnap
- 7+1 híres merénylet a történelemből tegnap
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa tegnap
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák tegnap
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját tegnap
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang tegnap
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát tegnap