Glasznoszty-túrák és hadititkok
2010. május 4. 12:07
A Kreml 1986-89 között többször fogadott és vezetett körbe szigorúan titkos katonai létesítményeiben amerikai szakértőket, akiknek kulcsszerepe volt a hidegháború befejezésében - derül ki a korábban szigorúan titkos, és angolra csak alig pár napja lefordított dokumentumokból.
Korábban
A dokumentumokat először David E. Hoffman, a Washington Post moszkvai irodájának korábbi vezetője mutatta be tavaly megjelent, The Dead Hand: The Untold Story of the Cold War Arms Race and Its Dangerous Legacy című könyvében, amelyért Pulitzer-díjat is kapott. Ezek angol nyelvű fordítását az amerikai Nemzetbiztonsági Archívum a múlt héten kapta meg.
A dokumentumokból kirajzolódik, hogy a szovjet katonai és biztonsági rendszer falait Jevgenyij Velikhov szovjet fizikus vezetésével nyitották meg, és az ő közreműködésével tették lehetővé, hogy az amerikai szakértők végre elhiggyék, amit a szovjetek állítottak. Ez azonban nem volt könnyű, hiszen amikor 1986-ban Gorbacsov bejelentette a nukleáris tesztek korlátozását, a Reagan adminisztráció vezető beosztású biztonságpolitikusai csak szkeptikusan legyintettek egyet. Nem így a szovjet vezető, aki Velikhov támogatásával, sokszor a katonai elit és a Központi Bizottság prominenseivel szembemenve próbálta bizonyítani igazát.
Így vált lehetővé, hogy az amerikai Thomas Cochran vezette civil kutatócsoport ellátogasson Szemipalatinszk nukleáris teszthelyszínére. 1987 szeptemberének elején Velikhov elérte, hogy Cochran, több újságíró, és az amerikai kongresszus válogatott tagjai felkereshessék a krasznojarszki radarállomást, amely addig a legfőbb katonai titkok egyike volt. Az iratok bemutatják, hogy az amerikaiak ott több ezer képet, és egy videofelvételt is készíthettek.
A következő látogatásra 1989 júliusában került sor: a csoport tagjai ekkor a Fekete-tenger partjainál, a Jalta mellett horgonyzó Slava szovjet rakétahordozóra léphettek fel, amelyen egy nukleáris robbanófejet vizsgálhattak meg. A vezérkar azonban ennek még a gondolatától is olyan ideges volt, hogy hónapokkal elhalasztották a látogatást.
Alig pár nappal később Cseljabinszkba is elutazhattak, ahol a reaktorokból kinyert plutóniumot fegyverkészítésre használták fel. Az utolsó helyszín még a Központi Bizottságot is sokkolta: az ugyanis a szovjet lézertesztek – 1987-ben cáfolt - helyszíne volt. Itt igencsak hamar kiderült, hogy a szovjetek egyáltalán nem képesek hasonló fegyver előállítására, és a Reagan-adminisztráció hasonló bejelentései, és a csillagháború megelőző jellege csupán propagandisztikus hazugságok voltak.
A konklúzió a vasfüggöny lebontásában is segített, hiszen ezen látogatások segítettek felismerni, hogy a kommunista haditechnológia az amerikaitól évekkel, sőt évtizedekkel volt lemaradva, így az 1980-as évek végén mindennemű fenyegetettség csak az amerikai fegyverlobbi érdekeit, és nem a globális erőegyensúly fenntartását szolgálták.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
kommunizmus
- Kizárólag saját tagállamain belül hajtott végre fegyveres akciót a Varsói Szerződés
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin
- Különutas politikája miatt romlott meg Tito viszonya Moszkvával
- Bunkerország apafigurája, akit minden bűne ellenére mélyen gyászolt népe
- Minden várakozást felülmúlt a Skála kezdeti sikere
- Gumibottal nyomták el a gyertyák lángját Pozsonyban
- Még rendőrök sem tudták megfékezni a tömeget a Corvin Áruház első megnyitóján
- Elrendelői sem tartották be a magyarországi szesztilalmat
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját 20:20
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap