Búvárrégészek szállnak vízre Szentendrénél
2010. április 19. 09:37 MTI
Megkezdődik az idei víz alatti régészeti feltáró kutatás a Dunán, elsőként a Szentendrei sziget budai oldalán eresztik le csónakból a szonárt - a mederfeneket pásztázó különleges műszert - amely képet adhat arról, hogy milyen értékeket rejt a part menti iszapréteg.
Korábban
A mai Ausztria és Szerbia közötti 600 kilométer hosszú Duna-szakasz az i.e. 1. századtól a római birodalom limesként ismert több ezer kilométeres határvonalaként szolgált. A part mentén kikötőerődök, őrtornyok, légiótáborok rendszere épült ki, e helyekről indultak támadások a birodalmat veszélyeztető barbárok ellen.
A több száz ilyen hajdani bázis nagy része még feltáratlan, alig néhányat ismerhetünk közülük, mint például Aquincumot, vagy a Komárom melletti Brigetiót - mondta el Tóth János Attila, a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat búvárrégészeti szakosztályának vezetője. Legutóbb tavaly - éppen a búvár régészek - Ercsi közelében találtak a mederfenéken cserépdarabokat, ami egy valahai táborhely létére enged következtetni - tette hozzá.
A most induló víz alatti kutatásnak különös jelentősége lehet, mert ha sikerül újabb erődök, táborok nyomára bukkanni, feltárásuk által nagyobb az esély arra, hogy a letűnt birodalom egykori dunai határvonalát az UNESCO a Magyar Limes Szövetség kezdeményezésére a világörökség részévé nyilvánítsa. Eddig már a limes részeként a világörökség listájára került a többi között Angliában Hadrianus fala és Németországban egy hosszabb hajdani védvonal - emlékeztetett a szakember. Amennyiben a Duna magyarországi szakasza is megkapná e rangos értékelést, ez pezsdítően hatna az idegenforgalomra is.
A terv szerint a régészek a Megyeri híd közelében a budai oldalon szállnak vízre, hogy a Szentendrei-sziget partjait aprólékos munka során szonár felhasználásával végig pásztázzák. Ahol a műszer találatot jelez, ott a 4-5 tagú búvár csapat alámerül, porszívóra emlékeztető speciális berendezéssel az üledéket eltávolítják a mélyben rejlő leletről, hogy a felszínre emelhessék. Mivel a víz alatt megbújó tárgyak jól konzerválódnak, az innen előkerülő bőrből, fából készült holmik épségben vészelhették át az elmúlt évezredeket, így az elődök lábbelijei, kosarai, vagy más használati tárgyak különösen értékesek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/8d4119b34f1e66a8ee64cee1036bddee.jpg)
Az igazi nagy fogás egy római kori dereglye, vagy hadigálya megtalálása lehetne, ami szenzációt kelthetne nem csak szakmai körökben. Ilyen, 20-30 evezős kézi erővel hajtott vízi jármű százszámra közlekedett anno a Dunán, de még egyetlen hajót sem sikerült az iszaptengerben megtalálni. A korszerű műszer és újabb kutatási anyagi segítség azonban reményt adhat, hogy idén rábukkannak a búvár régészek ilyen hajóroncsra - hangoztatta Tóth János Attila.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/57caf2a3fe7581dfa7c42a7714b7d4d9.jpg)
![I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek / 5. Magyarország gazdasága a 20. században (a trianoni béke gazdasági hatásai, Bethlen-féle konszolidáció és a gazdasági válság, Rákosi- és Kádár-korszak gazdasága)](/ih0Ax/label/.cut-640x400/767.jpg)
5. Magyarország gazdasága a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- 1946 nyarára olyan értéktelenné vált a pengő, hogy az utcán hajították el a bankjegyeket
- 1956 miatt is késett a Borsodi Vegyi Kombinát elindulása
- Volt, aki féltette a túl sok szabadidőtől a népet a szabad szombatok bevezetésekor
- A rendszerváltoztatás belülről
- A haderő mellett a gazdaság fejlesztését is megcélozta a győri program
- Naponta nőttek tizenötszörösükre az árak a hiperinfláció idején
- Különösen kegyetlen körülmények között dolgoztatták a Hortobágyra kitelepítetteket
- Miért sikerült a lengyeleknek az, ami a magyaroknak nem?
- Nyolc áldozatot követelt a Kádár-korszak sikervállalatának építése
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap