Múzeumban a náci terrorgépezet
2010. március 2. 16:12 MTI
Öt évvel azután, hogy Berlin központjában átadták a Holokauszt-emlékművet, a német főváros egy olyan új múzeum felavatására készül, amely a náci terrorgépezetet fogja bemutatni.
Korábban
A terror topográfiája nevű dokumentációs központ a nemzetiszocialista elnyomó államapparátus könyörtelenül hatékony működéséről kíván tájékoztatást nyújtani a Gestapo (titkos államrendőrség) és az SS (a náci párt katonai és védelmi szervezete) vezérkarának egykori székhelyén. A májustól díjtalanul látogatható intézmény a jelenlegi szabadtéri kiállítást váltja fel, amelyet évente félmillióan tekintettek meg.
Igaz, az eredeti épületből, amely Adolf Hitler titkosrendőrségének és elitegységének központja volt, mára csak néhány cella és oszlop maradt fenn. "Itt nem a Vezúv által betemetett Pompeji romjairól van szó, ide nem azért jönnek az emberek, hogy egy hajdani építészet maradványait megcsodálják" - mondja Andreas Nachama, a múzeum igazgatója. "Itt elsősorban az a cél, hogy megértessük, mi indult ki erről a helyről: nevezetesen a náci terror, amely aztán kiterjedt egész Németországra, majd egész Európára, és embermilliók életét követelte".
A központot május 6-án, a II. világháború végének 65. évfordulója előestéjén tervezik felavatni, de maga az épület már készen áll. A sima kockára emlékeztető múzeumot Ursula Wims német építésznő tervezte, a beruházás költsége 25 millió euró (csaknem 7 milliárd forint) volt. Az acél- és üvegstruktúra, amely mintegy lebegteti a látogatót az eredeti építmény maradványai fölött, az állandó kiállításnak, a könyvtárnak és egy multimédiás konferenciaközpontnak is otthont ad. "Nem emlékhely, hanem olyan hely lesz, ahol tanulni lehet" - magyarázza Andreas Nachama.
Az állam által finanszírozott új létesítmény két utcányira található a Holokauszt-emlékmű mintegy 2700 betonoszlopától, amely a nácizmus mintegy hatmillió zsidó áldozatának állít emléket egy magánkezdeményezés eredményeként.
Az új múzeumban magyarázó fotók, pannók, dokumentumok, túlélőkkel készített hangfelvételek és számítógépes szimulációk mutatják majd be, miként zuhant Németország egy törékeny demokráciából a fasiszta diktatúrába, amelyet az állami terrorizmus gépezete tett teljessé. Ezen a helyen állították össze a III. Birodalom ellenségeinek listáit, és itt tervezte meg a hitleri rezsim az európai zsidók megsemmisítését.
Nachama, aki egy személyben rabbi, történész és a berlini zsidó közösség volt vezetője is, az 1970-es években bukkant rá az akkor elhagyatott helyre. A kancellária épületétől egy kőhajításnyira a náci hatalom itt összpontosította a Gestapo, az SS, valamint a rendőrségi és biztonsági erők tevékenységét 1939 és 1945 között koordináló birodalmi biztonsági hivatal vezetőit és irodáikat. Mintegy tizenötezer ember senyvedt ezen a helyen a Gestapo börtönében, ahol a rabokat rendszeresen brutális kihallgatásoknak vetették alá. Sok foglyot öngyilkosságba kergettek kínzóik. Sok más rab számára ez a börtön csak átmeneti állomás volt, mielőtt valamelyik koncentrációs táborba szállították. A múzeum látogatói láthatják a börtön rabjairól előállításuk pillanatában készített fekete-fehér személyazonossági fotókat is.
Az 1980-as évektől számos terv készült egy hasonló múzeum létrehozására az akkor még a várost megosztó berlini fal mellett lévő romok helyén, de egy sem valósult meg. Nachama szemében, aki munkatársaival ebben a hónapban kezdi meg az épület végleges berendezését, ezúttal új kezdetről van szó. "Olyan architektúrát hoztunk létre, amely lehetővé teszi, hogy a hely új életre keljen" - vélekedik az igazgató.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. Hunyadi Mátyás uralkodása
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Bár kevés biztosat tudunk róla, rendkívül fontos szerepet játszott a magyar történelemben Szilágyi Erzsébet
- Magyarország történetéről szóló, elveszettnek hitt 16. századi kéziratot vizsgálnak a BTK kutatói
- A befolyásolható ifjú király előbb esküt tett Hunyadi Lászlónak, majd kivégeztette
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- Fényes győzelmet arattak Kinizsiék Kenyérmezőnél a portyázó törökök felett
- A kiéheztetés lassú, de biztos fegyverével kényszerítette térdre Ausztriát Mátyás király
- A skót klánalapító, a skizofrén és a püspök – öt királyi fattyú a magyar történelemből
- Akire a bakó negyedszer is lesújtott
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője 20:20
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára 17:40
- 7+1 híres merénylet a történelemből 17:20
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa 17:05
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák 14:20
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját 13:20
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang 11:20
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát 09:50