Rákos melanoma okozhatta Roosevelt halálát
2010. február 1. 08:18 MTI
Korábban
Elméletek és híresztelések
Persze korántsem FDR esete volt az egyedüli, amikor manipulálták a tényeket vagy éppen hazudtak, hogy elrejtsék a betegséget a nyilvánosság elől. Tizenhárom évvel az ő hivatalba lépése előtt Woodrow Wilson elnök, aki második mandátumát töltötte, agyvérzés következtében megbénult. Wilson felesége és munkatársai ezt eltitkolták a nyilvánosság elől, és ők maguk vették át az ügyek intézését.
Mára ezen a téren sok minden megváltozott, de az 1930-40-es években az orvosok még nem rendelkeztek a ma már általánosan használt vérnyomáscsökkentő gyógyszerekkel, és nem fordítottak a maihoz hasonló figyelmet a melanomagyanús anyajegyekre sem. A 2008 évi elnökválasztási kampány idején viszont már nagy sajtóvisszhangja volt annak, hogy John McCain republikánus elnökjelölt négy melanomája közül eltávolították a legveszélyesebbiket.
A szerzőpáros könyve most inkább csak feleleveníti a halál tényleges okáról szóló vitát, mivel maguk is elismerik: művük nem tartalmaz abszolút bizonyítékokat, és vannak benne ellentmondások. Goldsmith pedig a közelmúltban elismerte, ma már maga sem tekinti bizonyosnak, hogy a melanoma volt a halál oka.
Vagyis ugyanúgy lehetséges az is, hogy Roosevelt halálát magas vérnyomása okozta, vagy akár prosztatarák - de egyik elméletre sincs egyértelmű bizonyíték. Az viszont világos, hogy minden elnöknek és környezetének fel kellene tárnia a nyilvánosság előtt az egészségi állapotával kapcsolatos tényeket.
Amíg döntő adatokat eltitkolnak, a legkülönbözőbb elméletek, összeesküvési híresztelések csorbíthatják emléküket - sőt még sokáig túl is élhetik őket.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
23. A reformáció és a katolikus megújulás
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Brutális boszorkányüldözésbe torkollott a király rögeszméje a 16. századi Skóciában
- A leves, amely megállított egy háborút
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Példát mutatott a világnak Erdély a vallási toleranciában
- A vallásszakadást szentesítette az első vallásbéke
- Családja a végsőkig ellenezte Szalézi Szent Ferenc papi hivatását
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Angyalok vagy egy trágyadomb miatt élhették túl a zuhanást a prágai defenesztráció áldozatai?
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.