Légierő társbérletben
2009. november 25. 13:09 Bárány Krisztián
Korábban
Különös történetek a szovjet társbérletben
A legviccesebb történet
„Tavaly voltak itt az orosz pilóta barátaink és ők meséltek erről az eseményről. Volt egy hadgyakorlat 1972-ben Kunmadarason, ahol abban az időben az ezrednél 3 század volt és az első 2 század SZU 7-es gépeken repült, a 3. pedig MIG 17-eseken, amik lomhábbak, egyszerűbb gépek voltak. Ezt ismerve tudni kell, hogy a két gép között lényeges különbség volt sebességben, manőverezhetőségben is. Kitalálta valaki, hogy majd a 3. század, ez a lassú század, megy először és ők szállnak föl, majd őket követik a szuhojok. Már repültek a Tisza fölött és egyszer csak mondta a századnak a parancsnoka: itt most kihúzzuk a gépet és felemelkedünk! - Majd az a tizenvalahány gép a fiatal pilótákkal felemelkedett az ég felé. Fölöttük azonban már ott voltak a SZU 7-esek, és akkor azt mondta a századparancsnok, hogy: „Század állj!” - Ez elég viccesen hangzik a levegőben, épp elkerülték az összeütközést.”
A Piroska majori légi katasztrófa, 1965. augusztus 10-én
„Piroska major a nádudvari lőtér közelében fekvő kis majorság, ahol egy Szűcs Kálmán nevezetű juhász s felesége élt. A juhász a hodályban körmölte a birkákat, a felesége meg az egyik sarokban ült, és náluk vendégeskedett a 10 éves unokahúguk, aki az udvaron arra lett figyelmes, hogy egy repülőgép rohan feléjük, félreugrott, azt gondolta, hogy majd elcsúszik mellettük. El is csúszott volna, nem lett volna semmi gond, de volt ott egy gémeskút, és a repülőgép egyik szárnya beakadt a gémeskútba irányt változtatott és egyenesen belefordult a hodály kellős közepébe. A juhász azonnal szörnyet halt a felesége pedig égési sérüléseket szenvedett. A kislány túlélte, ma Tiszafüreden él és ő mesélte el ezt a történetet.”
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Őskor
- Végigkísérte az emberiség történelmét a trepanáció gyakorlata
- Évezredeken keresztül osztoznia kellett a Homo sapiensnek európai hatalmán
- Jerikó őskori régészeti lelőhelye is a világörökség része lett
- Helyben élhették túl a jégkorszakot a Kárpát-medence őshonos növényfajai
- Pusztulásra ítélték volna látogatóik a lascaux-i barlangrajzokat
- Neandervölgyiek nevelhettek – vagy ehettek meg – egy Homo sapiens csecsemőt 40 ezer éve
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt 17:05
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból 16:40
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja 16:05
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon 14:20
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál 11:20
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap