Szlovákok, tótok, tirpákok

2009. szeptember 9. 19:26 Szende László

Manapság a tót népnév hallatán valamiféle mögöttes, rendszerint pejoratív tartalomra gondolunk. Pedig korántsem volt ez mindig így: a 20. század elején egyes szlovák sajtóorgánumok például nehezményezték, ha nem tótnak szólítják a szlovákságot. Ugyanakkor a magyar köznyelv - irodalmi segítséggel - megtalálta a módját, hogy őket gunyoros szóösszetételekkel jellemezze. Kis szótörténeti körkép következik.

Korábban

A tótoktól a szlovákokig

A szlovák etnikum és nép megnevezésére a magyar nyelv két szót ismer: a szlovákot és a tótot. Az értelmezés szempontjából az előbbi egyáltalán nem problematikus, hiszen a szlovák átvett szónak számít, a kifejezés a reformkor időszakában, 1828-ban bukkant fel először: „A Vendek … megértik a’ Slowák’ (Szlowin) beszédjét is". A szlovák szó a régebbi a szlávra utaló szlovenin alakból eredeztethető, és a fogalom a magyar nyelvben egyértelmű jelentéssel bír. Főnévként a nyugati szláv nyelvet beszélő, főként Szlovákiában élő nép tagja, melléknévként a szlávokkal kapcsolatos, rájuk vonatkozó, tőlük származó. Ugyanakkor Heltai Gáspár (1510-1574) Magyar krónika című művében hasonló alakot használt: „számtalan sok várasok, mezővárasok, várak, faluk és erősségek vadnak Magyarországban, Tótországban, Sklovákországban, Horvátországban, Rácországban, Szilágyban, Maramarosban és egész Erdélyben”.

A Heltainál felbukkanó sklovák-nak azonban a szlovák népnévvel való kapcsolata nem tisztázható egyértelműen. A reformkori és a 16. századi említés között teljes adathiány figyelhető meg, ráadásul a szövegkörnyezet alapján Sklovákország földrajzi meghatározása is bizonytalan. A szlovák szó igazából az első világháború után terjedt el, de csak a második világháborút követően váltotta fel maradéktalanul a korábbi kifejezést. Ezt a gyakorlat is elősegítette, ugyanis a tót szót azokban a régebbi magyar irodalmi szövegekben is átírták, amelyek szerzői a szlovák szót még nem is ismerhették.

A tót szót a szlovák nyelvi környezet gyakran pejoratív kifejezésként érzékeli. A kifejezés születésére és etimológiájára sokfajta magyarázat született. Az egyik legvitriolosabb Vladimir Mináč (1922-1996), szlovák próza- és esszéíró tollából származik. „Amikor a magyarok bejöttek Pannóniába, az egyik magyar megbotlott egy tehénlepényben, ebből egyszeriben kiugrott egy bocskoros tót, aki így kiáltott: tot’.” A magyarul nehezen visszaadható szójáték szerint a tot’ (ejtsd: toty) többek között „íme” kifejezéssel kapcsolható össze. A jelenleg hatályos szlovák-magyar szótárak nem is foglalkoznak sokat a szóval, a magyar-cseh szótár a szlovákkal azonosítja, megjegyezve, hogy elavult.

A 2007-ben napvilágot látott Értelmező szótár magyarázatában némi eufémizmus figyelhető meg. „Ma a nép és a nyelv hivatalos elnevezése a szlovák, a köznyelvben is csak ezt használjuk közömbös hangulatú szóként. A régi magyar tót szó irodalmi, történeti munkákban fordul elő, ezenkívül szólásokban, valamint a gyakori Tóth családnévben.” Az időben visszafelé haladva azonban nagy érdekes adalékokkal találkozhatunk. František Brábek 1910-ben megjelent magyar-cseh szótára a következő kifejezéseket mellékelte. 1. tót (Slovák); 2. drótostót (dráteník); 3. pejoratív tartalmú melléknévként: slovácký (szlovák, morvaszlovák). Szerepel még Tótország (Slovácko, Slovensko), és az ugyancsak pejoratívként értelmezett tótos (azaz szlovákosan, szlovák módra) jelző. Ezek már rávilágítanak a köznyelvben élő, korántsem pozitív értelmű kifejezésekre.

A tót szó valójában egy, a népet és az országot jelentő jövevényszó, közvetlen forrása nem határozható meg. A genezis első láncszeme az óperzsa tuath, majd a gót fiuda, az ónémet diot, az óporosz tauto, a germán törzset jelentő latin teuton, a régi olasz nyelvben a németek megnevezésére alkalmazott todesco s az ólitván és ólett tauta következik. A német nyelv Deutsch szava is voltaképpen ehhez a kifejezéshez kötődik. Első adatunk az 1121-ben kiállított almádi monostor alapítóleveléből való, ahol helynévként (a villa Tout) fordult elő. 1138-ban a dömösi prépostság összeírásában Ecsér falu kenyeret szolgáltató lakosai között találunk Totti nevűt (vagy nevűeket). Az 1405-körül szerkesztett Schlägli-szójegyzékben thot a „sclauus” (szláv) megfeleltetéseként szerepel. Tehát az indoeurópai eredetű szót a magyarok a szlovákok, szlovének, horvátok és szerbek elődeinek megnevezésére használták, ugyanakkor az átvétel ideje bizonytalan, a magyar nyelvbe a honfoglalás előtt is bekerülhetett.

A 19. század első harmadától azonban a kifejezés értelmezése szűkült, csak a szlovákokra vonatkoztatták, mivel a Magyar Királyságban élő többi etnikum megkapta a maga megkülönböztető elnevezését (szlavón, vend, rác, sokác, bunyevác stb.). A 19. század második felében a tót kifejezés háttérbe szorult, családnévként azonban továbbra is gyakori maradt. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy Magyarország összes Tót/Tóth vezetéknevű lakosa kizárólag szlovák származású, mivel a jelentés és a területi elterjedés alapján nem lehet egyedül a szlovákokkal összekapcsolni.

Hivatalosan a tót terminus technicus nem lehetett sértő, lebecsülést kifejező megnevezés, mivel akkor Ľudovit Štur sem beszélt volna a magyar országgyűlésen magyarul a „tót,” azaz szlovák népről. Az első világháború alatt, 1915 májusában Ferdiš Juriga képviselő volt az, aki a parlamentben először használta magyar nyelvű szlovák népmegjelölést. Érdekesség, hogy a turócszentmártoni Národnie noviny „Tót – szlovák” című vezércikkében bírálta a képviselőt. „Bárhogy is vesszük, világos, hogy a történeti megnevezés elvetéséből kárunk származik. Hogy mi nem holmi ágról szakadt nép vagyunk, annak bizonyítékát éppen a tót megnevezésben lelhetjük fel, és mi mégsem akarjuk azonosítani vele magunkat.”

Maga a tót kifejezés akkor kapott negatív tartalmat, ha különböző jelzőkkel egészítették ki, illetve állandósult szókapcsolatokban, közmondásokban szerepelt. Ugyanakkor ezen kifejezések nem vonatkoztathatók kizárólag a szlovákokra. A tót-jellegű közmondások jelentős része még akkor keletkezett, amikor ezzel a kifejezéssel nem csupán a szlovákokat illették. Minden közmondás sajátos háttérrel látja meg a napvilágot, jellegzetességük, hogy felnagyítás és általánosítás révén egyetlenegy konkrét személy valamely tulajdonságát kívánják nevetségessé tenni. Elterjedésükben rendkívül nagy szerepe van a szájhagyománynak. Erre utal, hogy ezek a „tótos” közmondások Magyarország olyan térségében is fennmaradtak, amelyek lakossága nem került közvetlen kapcsolatba a szlováksággal. Margalits Ede 1896-ban megjelent Magyar közmondások és közmondásszerű szólások című művében több, mint egy oldalon közölte az ilyen típusúakat.

Ha megnézzük ezeket a szólásokat, többnyire valós élethelyzeteket, sztorikat rögzítettek, igaz, néhánynak nem ismeretes a mögöttes tartalma. Az egyik legtöbb változatban az Adj szállást a tótnak, kiver a házadból maradt meg. (Ha a’ Tótnak szállást adsz, még ő mutat utat; Adj szállást a’ tótnak, majd határt mutat; Fogadd be a tótot, kiver a házadból stb.) A tanulság igen szomorú: nem érdemes jót tenni senkivel, mert még ő jár rosszul. Bármilyen sürgő-forgó valaki, ha nagy baj éri, lecsendesedik szituációra utal A tót is megnyugszik, mikor leesik a fáról. Pikírten fogalmazta meg az ostobaságot A tót keresi a lovát s rajta ül mondás, a történetben szereplő minden bizonnyal nem ismerte fel a lovat, mert nem szokott lovagolni. A hegyes, erdős vidékeken nem teremhet jó gyümölcs tényt rögzítette A tótnak vadalma a fügéje. Ennek a mögöttes tartalma: aki nem ismeri a jót, annak a rossz is megteszi.

A vándorárusokra is van utalás: Járja az országot, mint a csipkés/drótos/gyolcsos tót. A falvakban történő kopogtatást hangsúlyozta A tótok az ajtóra jöttek, ami együtt járt az illető erőszakos, nem kívánatos voltával. A szereti, mint tót az aludttejet pedig arra emlékeztet, amikor szívesen fogadták a nyári melegben, ha hideg aludttejjel kínálták őket. Egyszer minden bizonnyal komoly balszerencse ért egy üvegezéssel foglalkozó mestert (Úgy hiányzott neki, mint üveges tótnak a hanyatt esés). Étkezési szokást őrzött meg a Reá szorult a tót vendégségére közmondás. A hűvösebb, északabbra fekvő vidékeken bőven termett a krumpli, ezért a szlovákok sokféle ételt készítenek burgonyából. Persze vannak keményebb hangvételű közmondások is: pl. A kása nem étel, a taliga nem szekér, a tót nem ember; Mindenéből kifosztották, mint tótot az emberségéből.