Átfésülik a második világháborús hajótemetőt
2009. augusztus 11. 08:14
Az amerikai kutatók egy háromhetes expedíció során az 1942-ben, az Atlanti-hajótemetőben hullámsírba süllyedt roncsok állapotát szeretnék felmérni.
Korábban
Az Atlanti-csata során Észak-Karolina partjai közelében amerikai és brit hadi- és kereskedőhajók, illetve német tengeralattjárók süllyedtek az óceán mélyére. Az expedíciót vezető David W. Alberg, a Nemzeti Tengeri Szentélyek egyik felügyelője szerint a most összegyűjtendő információ segíthet az amerikai hajózás történetének ezen ismeretlen fejezeteit jobban megismerni. A mostani vizsgálatok a tavaly nyári kutatásokat folytatva tisztáznák a tragikus módon elsüllyedt hajók rejtélyét.
A nemrég megkezdett és augusztus 24-éig tartó kutatások során egyben a hajóroncsok állapotát is dokumentálnák majd. Azok jelenlegi állapotának megőrzése ugyanis segíthet „az amerikai nemzeti történelem legsötétebb időkapszulái” örökségvédelmének jobb megszervezésében. A roncsok egy része ugyanis 40 méter mélyen található, és népszerű búvárkodási helyszínnek számít.
A kutatók most különleges hangradarok (sidescan és multibeam) segítségével próbálják megtalálni azokat a hajókat is, amelyeket korábban még nem fedeztek fel. Emellett az adatok birtokában búvárok merülnek majd alá, és nagyfelbontású fotókat készítenek a HMT Bedfordshire-ről, amelyet 1942. május 12-én az U-558-as német tengeralattjáró süllyesztett el. A roncs ma hadisírnak számít, így annak belsejében sem kutatásokat, sem vizsgálatokat nem végeznek majd.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője 20:20
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára 17:40
- 7+1 híres merénylet a történelemből 17:20
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa 17:05
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák 14:20
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját 13:20
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang 11:20
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát 09:50