Pályázati pénzből óvják az öreg fóliánsokat Szolnokon
2009. július 24. 09:10
A szolnoki Damjanich János Múzeum számos, a látogatók elől eddig jórészt rejtve maradt regényes múltú könyvritkaságot őriz falai között. Az elzárkózást nem a titkolózás, hanem a régi fóliánsok állapota indokolja, mivel közülük több krimibe illő módon jutott az intézmény birtokába, aminek máig viselik nyomait. A fél évezredes múltra tekintő anyagban többek között számos olyan gombaféle is tanyát lelt, amik miatt eddig a gondozásukkal megbízott szakemberek is csak védőfelszereléssel közelíthetnek hozzájuk.
Korábban
Az gyűjtemény részben a múzeumalapító, Hild Viktor vármegyei főlevéltárnok hagyatékából származik, s ezek a kötetek a könyvtár jobb állapotban levő részét képviselik, de több a megye egykor széthordott gyűjteményeiből, közöttük például Horthy Miklós kormányzó könyvtárából lelt menedéket a múzeumban. Ezeket Kaposvári Gyula akkori múzeumigazgató még az ötvenes években, hirtelenjében összeverbuvált diákok közreműködésével, regénybe illő körülmények között mentette meg a zúzdából.
Az eset egyúttal a Rákosi-kor kultúrpolitikájának mementója is. Akkoriban történt, hogy részben fosztogatások, de főleg a könyvtárak, könyvgyűjtemények állami segédlettel történő megritkítása révén a szolnoki papírgyár udvarán halomban álltak a bezúzásra váró kötetek, közöttük a múltat végképp eltörölni jelszó jegyében pótolhatatlan becsű munkák is.
Kaposvári Gyulának az utolsó pillanatban sikerült nagy mennyiségű egyéb papírt összeszedve a papírgyáriak jóindulatú szemhunyása mellett kicserélni és a múzeum falai közé menekíteni a pusztulásra szánt kincseket. Ezek a kötetek ma is a közgyűjteményben találhatóak, s most a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával háromszáznál több különböző korú kötet megőrző konzerválását tudták elvégeztetni az erre szakosodott Pre-Con Bt. könyvrestaurátor céggel.
A múzeum a lehetőség szerinti gondos őrzés mellett már eddig is pályázatok sorozatával próbált forráshoz jutni a kötetek állagmegóvásához. Most siker koronázta a Jámbor Csaba könyvtáros által készített legutóbbi pályázatokat. Szintén ilyen módon nyílik lehetőség idén egy jeles munka, a szép metszetekkel, közöttük Szolnok régi látképével gazdagított 1664-es regensburgi kiadású Ortelius féle Chronica teljes restaurálására is.
A most konzervált kötetekből az érdeklődők a most látható Dürer-kiállításhoz kötődően egy összeállítást is megtekinthetnek a szolnoki Galériában, ahol augusztus végéig néhány vitrinben bemutatják a gyűjtemény több kötetét.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
9. Végvári harcok Magyarországon a török ellen
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- A Római Birodalom örökébe kívánt lépni hódításaival II. Mehmed szultán
- Döntő hatással volt Nagy Szulejmán uralkodására kedvenc háremhölgye
- A híres csel előtt már kétszer is bevették Budát Szulejmán seregei
- Páncél helyett ünneplőbe öltözve indult az utolsó rohamra Zrínyi Miklós
- A törökök szerencsenapja: augusztus 29.
- Lefejezett foglyok a hódoltság határvidékéről
- Hétvégi várkalauz: Nagykálló
- Hétvégi várkalauz: Szikszó
- Müezzin hívhatta imára a csókakői janicsárokat
- Hitük érdekében minden kényelmet feladtak a korai keresztény remeték 16:05
- Megrendítő történetek az aradi vértanúk utolsó óráiból 15:05
- Nem csak saját gyermekeiről gondoskodott példamutató módon Széchenyi István 09:50
- Példátlan módon állt bosszút a szabadságharcosokon Haynau, a bresciai hiéna 09:05
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda tegnap
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze tegnap
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének tegnap
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon tegnap