Megrajzolták az ókori énekesnő portréját
2009. június 26. 11:42 Live Science
Két chicagói törvényszéki orvosszakértő egymástól függetlenül, a korábban végzett CT-vizsgálatok eredményei birtokában készítette el Mereszamún múmiájának lehetséges arcrekonstrukcióját. A képeken egy fiatalon elhunyt, egészséges nőt láthatunk.
Korábban
Mereszamún, az i.e. 800 körül élt, és 30 éves kora körül elhunyt thébai templomi énekesnő múmiája egész mostanáig a Chicagói Egyetemen porosodott, azt azonban senki nem tudta, valójában hogyan nézhetett ki. Első lépésében ezért CT-vizsgálatot végeztek a múmián, majd a háromdimenziós digitális modellről készített képet két törvényszéki orvosszakértőnek adták át, hogy egymástól függetlenül fejtsék meg, miként nézhetett ki Mereszamún.
Joshua Harker a Gatliff-Snow szövetmélységet meghatározó eljárás segítségével először az arc kontúrjait mérte fel, majd ezután készítette el a digitális rekonstrukciót. Ezt az eljárást egyébként bűnügyek áldozatainak azonosításánál használják. A marylandi igazságügyi szerveknél az eltűnt személyeket felkutató egységben dolgozó Michael Brassell egy jóval hagyományosabb metódussal vágott bele a rajz elkészítésébe, és a CT alapján könnyen rekonstruálta az ókori énekesnő képmását.
A rajzok egy, a korban magasnak számító nőt ábrázolnak, aki 30 éves korában halhatott meg. A halál okát nem ismerik, a vizsgálatok szerint Mereszamún aktív életet élhetett, a csontokon nem láthatók éhezés nyomai.
Az arcrekonstrukciókat a Chicagói Keleti Intézet Múzeumában a nő múmiájával és koporsójával december 6-ig láthatják az érdeklődők.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/0677224c43895ae0020fa26b22f28f35.jpg)
![rendszerváltás](/ih0Ax/label/.cut-640x400/131.jpg)
rendszerváltás
- A németek a mai napig hálásak Gorbacsovnak az újraegyesítésért
- Egy küzdelmes élet Magyarországért: 30 éve hunyt el Antall József
- Konfliktusok és érdekellentétek között vezette le a rendszerváltást Antall József
- Vértelen, „bársonyos” forradalommal bukott meg a kommunizmus Csehszlovákiában
- Visszavonulót fújt Antall József kormánya a taxisblokád nyomása alatt
- A szarajevói filmfesztivál fő versenyében indul a Libertate '89 – Nagyszeben című alkotás
- Történészként és politikusként is maradandót alkotott Szabad György
- Nagy Imréék újratemetésén a kommunista rendszer is sírba szállt
- Katonai erővel sem tudta megakadályozni a litván függetlenséget Moszkva
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/16b7d50220649027851e09895cd5883a.jpg)