Nyitott pincékkel várja Szekszárd a közönséget a Szent László napokon
2009. június 25. 09:15 MTI
Nyitott pincékkel, történelmi felvonulással, konferenciával várja az érdeklődőket péntektől Szekszárd a Szent László napokon, amely a hajdani László napi búcsúból vált háromnapos programmá.
Korábban
Az idén hetedik alkalommal rendezendő, középkori hagyományokat idéző sorozat számos gasztronómiai és kulturális programot kínál a szekszárdiaknak és az idelátogatóknak - mondta el Pék Jánosné szervező. László nap előestéjén, pénteken Szekszárd védőszentje tiszteletére megkondulnak a város harangjai, és fáklyás felvonulás indul a Béla király téren álló Szent László szoborhoz.
Szombaton a Nyitott pincék program keretében tizenkét ismert szekszárdi borászat várja a közönséget, amely a vármegyeháza borkútjánál egész nap kóstolhat szekszárdi borokat. A Béla király téri Pörököltünnepen szabadtűzön több mint száz bográcsban készülnek majd magyaros ételek.
Újdonsággal szolgál a vasárnapi történelmi felvonulás, amely Szent László király Szekszárdra érkezését mutatja be: ezúttal nem csak az első udvarhölgyet és a leghitelesebb kalmárt választják meg, hanem kihirdetik a királyi íjas vadászat győztesét is. A versenyt az Alisca nyilai egyesület közreműködésével rendezik a sötétvölgyi erdőben. Szent László jelmezében idén Balázs Pétert, a szekszárdi börtön parancsnokát láthatják majd, akit a Váci Huszár és Nemzetőr Bandérium, valamint az őcsényi lovasiskola közel húsz lovasa követ a felvonuláson.
A szervező felhívta a figyelmet két tudományos konferenciára. Csütörtökön a PTE Illyés Gyula Főiskolai Kara rendez Szent László és kora címmel tanácskozást, amely politika-, egyház- és hadtörténeti, valamint ikonográfiai szempontból közelíti meg a kort. Pénteken az ezeréves pécsi egyházmegyéről szóló konferencián a püspökség közép- és újkori történetéről, Tolna megyei középkori templomairól hallhatnak előadásokat az érdeklődők.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Titanic
- Több mint hét évtizeddel az elsüllyedése után fedezték fel a Titanic roncsait
- Száz év elteltével már szinte semmi sem maradt a Titanic roncsából
- A Titanic első hivatalos útja volt egyben az utolsó is
- A szerény magyar hajóorvos, aki a Titanic túlélőit mentette
- Osztriga és bárány került a Titanic utasainak asztalára egy elárverezett étlap szerint
- Tudtad, hogy hét híres ember is lekéste a Titanicot?
- 3800 méter mélyen sincs biztonságban a Titanic roncsa
- Saját legendájának áldozatává vált a Titanic
- A nemzetközi egyezmények sem tudják megvédeni az enyészettől a Titanic roncsát
- A nevettetés és az önirónia nagymestere volt Kabos László tegnap
- Utasszállítóból lett hadihajó az óceán királynője, a Queen Mary tegnap
- A brüsszeli Bartók-fesztivál szakmai előadásokkal és koncertekkel várja az érdeklődőket tegnap
- Korunk kettőssége rajzolódik ki a Szépművészeti Múzeum Kitalált világok című kiállításán tegnap
- A Szent Szövetség egyesítette Európa nagyhatalmait a forradalmak ellen tegnap
- Többször kerültek életveszélybe a Földet vitorlással megkerülő Fa Nándorék tegnap
- A felekezetek területi elkülönülését alapozta meg az augsburgi vallásbéke 2024.09.25.
- John Bonham tragédiája egyben a Led Zeppelin végét is jelentette 2024.09.25.