Egy világjáró molnár fotói Szentesen
2009. május 17. 13:29
Egy kalandos életű, világlátott szentesi molnár, Nagy Iván Zoltán utazásai során készített fotóit tekinthetik meg az érdeklődők a helyi Koszta József Múzeumban.
Korábban
Nagy Iván Zoltán kalandos és élményekben gazdag életutat tudhat maga mögött. A férfi 1929-ben született Koszovóban, nagyapja is molnárként dolgozott, kezdetben a Dunán egy hajómalmon inaskodott. A család később Koszovóba került, ahonnan az 1930-as évek végén tértek vissza Magyarországra.
Nagy Iván Zoltán 1942-ben a Komárom-Esztergom megyei Dadon, a Tőke malomban kezdte elsajátítani a molnárság fortélyait édesapjától. A második világháború alatt a nyilasok elhurcolták, a fogságból 1946 tavaszán tért haza. 1952-ben kötött házasságot, 1958-ban költözött Szentesre.
1963-ban Egyiptomban vállalt munkát, ahol egy malom "beőrlésében" működött közre. 1965-ben egy évet töltött Indiában, majd később Irakban is több alkalommal megfordult. Kínában is járt, ahol takarmánykeverőket helyezett üzembe.
A ma is Szentesen élő, nyolcvan esztendős, kalandos életű molnár utazásai során számos fotográfiát készített, a szentesi Koszta József Múzeum kiállítása ebből a színes anyagból nyújt ízelítőt. Az őszig látható tárlaton közel harminc nagyméretű képet láthatnak az érdeklődők.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/a01f91ced050cecd7355bc9df458a3a2.jpg)
![1. világháború](/ih0Ax/label/.cut-640x400/39.jpg)
1. világháború
- Az ultimátum egyetlen pontjának elutasítása miatt tört ki az első világháború
- Párizs felszabadításában haditudósítóként vett részt Ernest Hemingway
- Máig nem ismert a Doberdónál elesett magyar katonák pontos száma
- Élete végéig a legitimisták egyik vezéralakja volt ifjabb Andrássy Gyula
- Soha nem érezte magát bűnösnek a szarajevói merénylő
- A bombák mellett állítólag sonkát is dobtak a németek Londonra az első világháborúban
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap