Portréfilm készült Kádár Jánosról
2009. április 29. 08:16 MTI
Május 9-én mutatják be a Kádár című filmet Cirkó József producer és Muszatics Péter rendező gondozásában; az egykori pártfőtitkár halálának huszadik évfordulóján készült mozi az MTI fotótárából és a Magyar Televízió archívumából válogatott korabeli híradófelvételeket, sajtófotókat - tájékoztatott a gyártó Pelagi Film produkciós iroda.
Korábban
Mint írták, "a Kádár-korszakról még ma sem él tiszta kép sokakban", az 1989. július 6-án meghalt "Kádár János árnyéka - kimondva-kimondatlanul, pro vagy kontra - húsz év múltán is meghatározza a hazai politikai és közgondolkodást". A "kádárizmus", mint ezt számos tanulmány, irodalmi mű, film mutatja, komoly viták tárgya, "feldolgozatlan és fájó emlék a magyar társadalom számára" - folytatták. Közlésük szerint a film nem vállalkozik az egész ellentmondásos korszak ábrázolására, a rendkívül összetett problémakör egy részét: Kádárt, a politikust mutatja be.
A közlemény kitér arra, hogy húsz évvel a rendszerváltás után számos adat, hazai és moszkvai levéltári dokumentum alapján viszonylag pontosan rekonstruálni lehet Kádár János politikai pályafutását. Muszatics Péter és Buslig Eszter dramaturg több hónapos kutatómunkát végzett a forgatás előtt, Pók Attilával, a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének főigazgató-helyettesével, a film szakértőjével pedig kijelölték az interjúalanyok körét. Az MTI és az MTV anyagai mellett felhasználtak képeket Tömpe István, a Magyar Rádió és Televízió volt elnöke fiának magángyűjteményéből is.
A film a legfrissebb történelmi kutatási eredményeken alapulva közérthető és objektív képet kíván nyújtani Kádár politikai pályafutásáról. Hetven percben, kronológiai sorrendben mutatják be az életutat, narrátort nem alkalmaztak. A megszólaló interjúalanyok elbeszélése nyomán és Kádár híres utolsó beszédének elemeiből, fotókból illetve tv-felvételekből áll össze az ellentmondásos életút. Az interjúalanyok között szerepel Kádár János egykori munkatársa, Berecz János, a Szovjet Kommunista Párt Központi Bizottságának korábbi magyar referense, Valerij Muszatov, aki számos alkalommal fordított is Kádárnak és a kétkötetes Kádár-életrajz szerzője, Huszár Tibor.
Megszólal a filmben Valuch Tibor, az 1956-os Intézet történésze, a Hétköznapi élet Kádár János korában című kötet írója, M. Kiss Sándor, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanszékvezető professzora, Takács Ferenc irodalomtörténész, Miszlivetz Ferenc szociológus, A kádári megtorlás rendszere című könyv szerzője, Zinner Tibor jogtörténész, valamint a film történész szakértője, Pók Attila.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
nyár
Múlt-kor magazin 2014
- Mussolini szeretőjének titkos naplója
- Szexualitás a görög és római vallásokban
- Magyar fürdők és kettétört mankók
- Erotikus és irodalmi lap lett a magyar ős-Playboy
- "Inkább a szexről beszéljenek, mint az áremelésről"
- Az egri vár régészeti kutatásának története
- Középkori kolostorok szemérmetlen titkai
- Azok a csodálatos Gindly lányok
- Templomerődök Erdélyben
- A kisebbségek kárára képzelte el Csehszlovákiát Beneš a második világháború után 15:05
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart 14:20
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került 13:20
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait 11:16
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra 09:50
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának 08:20
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap