Elárverezik Picasso lányának portréját
2009. április 24. 08:02 MTI
Pablo Picasso spanyol festő és Alberto Giacometti svájci szobrász egy-egy műve lesz a New York-i Sotheby's aukciósház májusi impresszionista és modern művészeti árverésének szenzációja.
Korábban
Picassónak a lányáról, az akkor két és fél éves Mayáról 1938-ban készült festményét eddig még sohasem árverezték el, a művész személyes tulajdonában volt harmincöt éven át egészen 1973-ban bekövetkezett haláláig. A május 5-i aukción 16-24 millió dollár bevételre számítanak ettől a festménytől.
Emmanuel Di-Donna, a Sotheby's aukciósház alelnöke elmondta, Picasso ezt a képét csak egy hónappal a szívszaggató Guernica című alkotása előtt készítette. A Mayát ábrázoló képen a kislány kedvenc játékát tartja kezében. "A portréról sugárzó életigenlés megmutatja, hogy a második világháború miatti aggodalma ellenére milyen nagy örömet hozott Pablo Picasso életébe Maya" - fűzte hozzá Di-Donna.
Az árverés másik nagy szenzációja Alberto Giacometti La Chat című, 1951-es bronzszobra, amelyet 34 év után először kínálnak eladásra. A két alkotás mellett a New York-i aukción megjelenő egyéb művek is megtekinthetők vasárnapig a Sotheby's London kiállítótermében.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 2024.05.17.
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 2024.05.17.