Rendelet segíti az orvrégészeket
2009. március 28. 09:45 MTI
Egy április elsején életbe lépő kormányrendelet szerint az ország régészetileg védett területeit a nyilvánosság elé kell tárni. Célja a bürokratizmus csökkentése, félő azonban, hogy legfőbb haszonélvezői a fémkeresős kincsvadászok lesznek - írta a szombati Népszabadság.
Korábban
Jankovich-Bésán Dénes, a Magyar Régész Szövetség elnöke szerint körülbelül 50 ezer régészetileg védett helyet tart nyilván a Kulturális Örökségvédelmi Hivatal (KÖH). Túlnyomó részük feltáratlan. A regisztrált területek listája évente körülbelül 1200 helyszínnel gyarapszik, feltételezések szerint a lelőhelyek teljes száma úgy 150 ezer lehet - ismerteti a napilap.
Az április elsején érvénybe lépő rendelet azt szorgalmazza, hogy bárki világosan láthassa: egy-egy ingatlan védett területre esik-e vagy sem. Ez például akkor lehet fontos, amikor valaki telket vásárol, vagy a telkén építeni szeretne. Mert ha védett területen kezd munkába, előbb a maga költségén fel kell táratnia a régészeti leleteket.
A régészszövetség közleményben tiltakozott a rendelet hatályba lépése ellen, mivel az a régészeti lelőhelyeket veszélyezteti, az eddiginél is könnyebben hozzáférhetővé teszi azokat az illegális kincsvadászok számára - írja a Népszabadság.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
sport
- Rengeteget jelentett a Fradi-pálya az Aranylabdával jutalmazott Albert Flórián számára
- Saját hazájában is vonakodtak elismerni Jesse Owens kimagasló teljesítményét
- Eredetileg kerékpározónak készült az első magyar futballista, Gillemot Ferenc
- A Városliget mellé tervezték a Hungaroringet, de végül Mogyoródra került a száguldó cirkusz
- A pályán és a pályán kívül is gentlemannek bizonyult Billy Wright
- Saját tervezésű dresszben úszta át első nőként a La Manche csatornát Gertrude Ederle
- Tíz dokumentumfilm a magyar sport legendáiról
- Csupán öt filmet forgatott, mégis ikonná vált a tragikus sorsú Bruce Lee
- Tizenhat aranyéremmel tért haza a magyar csapat a helsinki diadalútról
- Greta Garbo minden útjára két repülőjegyet vásárolt, nehogy valaki mellé üljön tegnap
- Fogaival is játszott gitárján az álmaiból ihletet merítő rocklegenda, Jimi Hendrix tegnap
- Egy lelkész fiából vált rettegett lovagkalózzá Sir Francis Drake, a királynő kedvence tegnap
- A filmtörténet felújított klasszikusai láthatóak a 7. Budapesti Klasszikus Film Maratonon tegnap
- tegnap
- A Castro-kormányzat megdöntésére irányuló kísérlet volt a CIA egyik leglátványosabb kudarca tegnap
- Új Európa született a zárt ajtók mögött zajló bécsi kongresszuson tegnap
- Még a saját halálát is megrendezte Ken Kesey, a Száll a kakukk fészkére írója 2024.09.17.