Hitler elfeledett szövetségesei

A mangalica sertésfajták története

2009. február 6. 10:34 Balázs Bálint

Noha története alig 150 éves, természetközeli tartásának köszönhetően a mangalica ma a legáltalánosabban elterjedt, nemzeti kincsként tisztelt hazai sertés. Az ősi tájfajtákat csaknem teljesen kiszorította a 19. század közepére, s a keresztezések során végérvényesen átalakította a középkori sertésállományt a Kárpát-medencében. A sikertörténet mozgatórugóinak eredtünk nyomába.


A honfoglalóktól az ajkai kanászokig

A mangalica szót – a Történeti Etimológiai Szótár szerint - először 1791-ben említik, amikor az ajkai kanásztól elhajtanak „100 darab sertéseket, rész szerént mangaritzákat rész szerént magyar fajtákat”. A gödöllői Grassalkovits-uradalomban már 1795-ben 110 mangoliczának mondott disznót vásároltak. A mangalica, akárcsak a szalonna szavunk szláv, szerb-horvát eredetű, ugyanis a magyar mangalicát az 1830-as évektől a Szerbiából behozott sumadia disznóból a szalontai és a bakonyi disznó keresztezésével tenyésztették ki.

A hagyományos magyar fajták közül a 19. századig éppenséggel a bakonyi és a szalontai sertés volt általánosan elterjedt. Már a honfoglalás korában itt élt a vadon élő állatokhoz hasonlóan szaporodó, őshonos, extenzív, vöröses-szürkés fekete, hosszú fejű, felálló fülű, göndörszőrű bakonyi fajta. Valószínűleg a magyarsággal került a Kárpát-medencébe, és a Tiszántúlra a nagy testű, hosszú lábú, lelógó fülű, vöröses-barnás szalontai disznó. A 19. század végére visszaszoruló szalontai fajtát (tájnyelven gicza, siska) az ország keleti részén, főleg Bihar, Szatmár és Békés megyékben tenyésztették. Fogyasztási értékéről már a múlt század végén úgy vélekedtek, „az izomszálcsák merevebb volta miatt e hús keményebb, parazsabb, mint a mangaliczáé azonban igen ízletes pecsenyét szolgáltat és különösen sonkái jósága messze földön híres”.



Ez az első keresztezés egyébként számos félvad tájfajtát fokozatosan, de végleg kiszorított: a Dél-Dunántúlon a siska és a túrmezei; az Alföld vizes területein a nádi/réti, Erdélyben a báznai és az ölyves, Észak-kelet Magyarországon a lengyel disznó, a Kárpátokban a hegyi tüskés eltűnt a 19. században. A számos tájfajta Brehm megállapítása szerint mind „a rög szülötte, így magán viseli az illető vidék klimatikus és talajviszonyainak bélyegét. A kötött, fekete szurkos, szikes agyagföldön – úgy látszik – a talaj nagyobb ásványi só és mész tartalma miatt és a termékenyebb talajon növő takarmány (gabona és gyep) magasabb tápláló hatása miatt a sertés is erősebb, csontosabb és robustusabb testet nyer, mint a silányabb és gyengébb tápanyagtartalmú homokföldeken élő sertés.” Kisszántói Pethe Ferentz Természethistóriája szerint „Magyarországon magában két igen különböző alfajtán a Siska és Mangalitzán kívül számtalan kortsokat találni.” Pallérozott mezei gazdaság című munkájában Magyar Rátz illetve Szalontai fajáról ír, amelyet néhol Siskának hívnak. Fényes Elek szerint pedig 1847-ben a Dunántúlon „két főfaj terjedt el leginkább, ti. a magyar és a török országi, mely mangaliczának is neveztetik”.

Archeozoológiai vizsgálatok igazolják, hogy a középkorban szabadon tartott, parlagi fajtákból származó sertéshús fogyasztása a marháét követte. A marhánál és a juhnál is drágább, becsesebb húsnak számított a sertéshús a 18. századig. Kifejlett állatként vágták le, kereszt- és hosszanti irányban darabolták, a levágott állatot megpörkölték (amint a megmaradt koponyákon és fogakon megfigyelhető). A disznók őrizetlen legeltetése erdőségekben lehetőséget adott a vaddisznóval való keresztezésre. Az egész évben erdőn járó falkák veszedelmesek is lehettek, a farkast, vagy a kutyát gyakran „szétszedték”, de megpörgették az embert is, ha nem vigyázott. A törökök kiűzése után az egykori hódoltsági területeken rendkívül kevés sertés maradt, a sertéstenyésztés az északi és az erdélyi területekre szorult.



Ekkor indult meg a forgalom a Dráván túli megyékből a soproni és győri állatvásárba, majd Bécsbe. Az állatokat útközben Somogyban és a Bakonyban néhány hétig makkon hizlalták. A lábon hajtást jól bíró mangalica alkalmas volt makkoltatásra is, de gyors térhódításának záloga, hogy az 1700-as évek utolsó harmadától az újításra törekvő dél-magyarországi, dél-dunántúli uradalmak a kereskedelmi és állathajtó utak mentén burgonya- és kukoricatermesztésben fogtak, amit a kondák takarmányozására használtak fel. Az erdők, legelők feltörése és szántóterületté alakítása is felgyorsult, a folyók szabályozásával pedig megszűntek a szabadtartásra alkalmas mocsarak. A takarmánytermesztés az intenzív abrakos hizlalás bevezetését alapozta meg.

Címkék
2017. tél: Hitler elfeledett szövetségesei
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (4 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 25% kedvezménnyel.
A 4. lapszámot ajándékba adjuk.
6 368 ft 4 776 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 65% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 6 990 Ft

Fajták

A leggyakoribb a szőke változat, amely a göndör szőrű szalontai sertéssel keveredve egy nagyobb súlyú és szaporább vörös mangalicává alakult; a szerémségi fekete sertéssel keresztezve jobb ellenálló képességű fekete mangalicává, majd a 20. század elején végleg kipusztult fekete mangalicával keresztezve pedig egy kisebb termetű fecskehasú mangalicává vált. Hegyvidékeken előfordult a szőke mangalica és a vaddisznó kereszteződése is. Az első világháború után kezdtek elterjedni az angol hússertésfajták, ezekkel keresztezett változatok a bercsi (berkshire), a kese (yorkshire) és a korvaj (cornwall).

Elnevezések

Féléves korig malac, majd egyéves korig süldő. A nőivarú fiatal sertés az emse, a kifejlett a göbe, a hasas a koca. A hím ivarú a kan, a herélt az ártány, a petefészkétől megfosztott a miskárolt disznó. A naponta kihajtott malac- vagy sertésnyáj a csürhe, a tavasztól-őszig egy csapatban a legelőn élő sertésállomány a konda.

Legfrissebb
Legolvasottabb

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!