Vidám akciónak hitték Bosznia megszállását Bécsben

A monarchia hatalmi központjában, Bécsben Aloys Aehrental külügyminiszter elégedetten szemlélte művét, amely mintegy kései záróakkordját képezte az 1878-ban rendezett berlini kongresszusnak. Az európai nagyhatalmak ezen a tanácskozáson rendezték át Délkelet-Európa határait. Az elv az volt, hogy az orosz-török háború után a vesztes Oszmán Birodalmat megnyirbálják, a győztes Oroszország ambícióit pedig kordában tartsák.

Az eredmény többek között az lett, hogy a két török tartományt, Boszniát és Hercegovinát megszállta ugyan az Osztrák-Magyar Monarchia, ám mindkettő az Oszmán Birodalom része maradt. A megszállást Bécsben kényelmes és vidám akcióként képzelték el. "A bevonuláshoz elég lesz egy katonazenekar" - idézte a német újság Andrássy Gyulának, a császári és királyi kormány akkori külügyminiszterének a szavait.

Annál nagyobb és borzasztóbb lett a csalódás Bécsben: a boszniai muzulmánok ugyanis elkeseredett ellenállást tanúsítottak a monarchia csapataival szemben. A megszállás időtartamáról a berlini kongresszus nem rendelkezett; a nagyhatalmak úgy vélték, hogy a két tartomány előbb-utóbb az osztrák-magyar állam területévé válik, amivel egyet is értettek. A Habsburg birodalomtól csupán annyit vártak el, hogy a bekebelezésről előzetesen tájékoztassa őket. Az annexió útjába egyedül az Oszmán Birodalom próbálta akadályokat gördíteni. A Porta végül titkos egyezményt kötött a monarchiával, amelyben a megszállást (okkupációt) "ideiglenesnek" minősítették.

1908. október 5-e után diplomáciai felháborodás hulláma söpört végig Európán. A törökök segítségért kiáltottak, Oroszország tombolt, Olaszország arcul csapva érezte magát. Anglia - a franciákhoz igazodva - riadót fújt. A felháborodás főként a bécsi eljárásnak szólt: Aehrental külügyminiszter egyetlen más államot sem értesített a monarchia szándékáról.

Ez csakugyan hiba volt, ám valójában csupán ürügyet szolgáltatott a diplomáciai hadjárathoz. A felháborodás tényleges oka a megváltozott hatalmi érdekek konstellációjában rejlett. 1890 óta Oroszország, Anglia és Franciaország közelebb került egymáshoz. Olaszország öntudatosabb lett, miközben új erő jelent meg a délkelet-európai színtéren: Szerbia. Ennek államiságát még a berlini kongresszuson ismerték el a nagyhatalmak. Az új állam időközben kiindulási pontja és alapja lett a nagyszerb nacionalizmusnak, amelynek célja egy Oroszországra támaszkodó nagyszerb birodalom volt. A szerbek nacionalizmusa jól illeszkedett a pánszláv mozgalomba, amely az orosz-japán háborúban (1904/05) elszenvedett orosz vereség nyomán újult erőre és befolyásra tett szert Oroszországban. Az Oszmán Birodalomnak, Európa "beteg emberének" pedig új energiát kölcsönöztek az ifjútörök mozgalom reformjai.

Ebben a zord környezetben Bécs egyedül Berlinben talált támaszra. A "boszniai kalandot" ugyan ott is rosszallották, ám a németek nem kívánták cserbenhagyni egyetlen megbízható szövetségesüket. A két birodalmat 1879 óta szövetség kapcsolta egymáshoz. Bernhard von Bülow német kancellár nagy nehezen rábírta Oroszországot, amely nagyhatalmi értekezlet összehívását és a monarchia megbüntetését akarta, hogy fékezze magát; Szentpétervárt még arra is sikerült rávenni, hogy lebeszélje háborús terveiről a tajtékzó Szerbiát.

A törököket Bécs háromféle módon "kártalanította": tekintélyes összeget fizetett nekik; lemondott a Szerbia és Montenegró közé ékelődött Szandzsákban 1878-ban szerzett katonai jogairól; a Bosznia-Hercegovinában élő muzulmánoknak pedig valláspolitikai biztosítékokat adott. A "boszniai válság" vihara 1909-re elült, ám a kaland hasznát még a monarchiában is megkérdőjelezték. Sokaknak nem tetszett, hogy az annexió révén tovább növekedett a szláv népesség aránya a Habsburg Birodalmon belül. Az európai hatalmak körében a dualista állam sehol sem lett rokonszenvesebb, miközben a nagyszerb regionális imperializmus 1908 után egyre inkább megszerzendő országot látott Bosznia-Hercegovinában, és fokozódó gyűlölettel tekintett a monarchiára.

A végjáték közismert: a fanatizmus által elvakított szerb diák, Gavrilo Princip 1914. június 28-án Szarajevóban meggyilkolta Ferenc Ferdinánd osztrák trónörököst, ami hetek múltán az I. világháború kirobbanásához vezetett. A háború után, 1918 végén Bosznia-Hercegovina a Belgrádban megalakított délszláv állam része lett, az Osztrák-Magyar Monarchia pedig darabjaira hullott.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

9 945 ft 8 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

pápaság

• Magyarországi pápalátogatások
• Prédikálás miatt jelentette fel Husz Jánost az érsek
• A „Hit védelmezője”, VIII. Henrik még Lutherrel is szembeszállt
• A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
• Másodjára szőrcsuha helyett páncélban zarándokolt IV. Henrik a pápához
• Gátlástalan eszközökkel gyűrték le Itáliát a semmitől vissza nem riadó Borgiák
• Szembenézett a katolikus egyház múltbeli tetteivel II. János Pál pápa
• A pápa is a reformokat sürgetők oldalára állt a második vatikáni zsinaton
• Csak sokadik próbálkozásra tudott leszámolni Garibaldi „Olaszország szégyenével”