Soha nem látott fotók a prágai tavasz végéről
2008. október 3. 17:13 MTI
Száz, többségében eddig soha meg nem jelent fotó mutatja be az 1968-as "Prágai Tavasz" végét azon a csütörtökön megnyílt bécsi kiállításon, amelyet a legendás osztrák fotóriporter, Franz Goess felvételeiből állítottak össze a Westlicht galériában.
A fekete-fehér fotók negatívjai csaknem 40 évig a Paris-Match című francia magazin archívumában pihentek. A lap annak idején nem közölte őket, mert a filmek "túlságosan későn érkeztek" meg és a csehszlovákiai események túlhaladták őket. A 79 éves Goess is csak tavaly tudta meg, hogy a képek még léteznek. Ekkor támadt az az ötlete, hogy az idén tavasszal Prágában rendez belőlük utcai kiállítást. Ezt követte a hazájában bemutatott tárlat.
Goesst 1955-től alkalmazta a Paris-Match kelet-európai tudósítónak. 1956 októberében Budapesten is dolgozott, együtt a Köztársaság téren halálos lövést kapott Jean-Pierre Pedrazzinivel. 1968-ban azt a megbízást kapta a laptól, hogy az "emberarcú szocializmust" dokumentálja, ezért az év folyamán többször is járt Csehszlovákiában.
"Augusztus 20-án este a pozsonyi Hotel Carlton bárjában voltam egy barátommal, amikor valaki szólt, hogy egy orosz harckocsi van az utcában. Egy amerikai film pozsonyi forgatásáról kellett riportot készítenem. Az emberek minden irányba futni kezdtek a tank elől, én gyorsan készítettem vakuval néhány felvételt, de a katonáknak ez nem tetszett. Kiszálltak harci járművükből és meg akarták akadályozni a munkámat" - emlékezik Goess. Később az osztrák fotós és barátja szimbolikusan kiöntöttek egy üveg orosz pezsgőt a szovjet tank előtt, ezzel jelezve, hogy nem látják őket szívesen. Augusztus 22-én Goess gépkocsin Prágába indult olyan utakon, amelyek tele voltak a Varsói Szerződés tankjaival. "Felvettem egy szlovák stoppos lányt, aki aztán segített nekem átjutni az útlezárásokon" - meséli.
Franz Goess egyike volt azoknak, akik le tudta fényképezni az akkoriban terjesztett névtelen röplapokat, amelyeket "az erőszakmentes ellenállás kifejezésének" nevezett. "Nem volt más dolgom, mint felmenni a prágai Szent Vencel-tér környékére, és lefotózni a ezeket a kis lapocskákat, amelyeket az üzletek kirakatára ragasztottak, míg csak a rendfenntartó erők le nem szedték onnan" - emlékezik a fotós, akit különösen egy rajz ragadott meg, amelyen Lenin sírt egy harckocsi felett. Aztán az idén tavasszal visszatértek ezek a röplapok a Szent Vencel-térre az ő fotói révén.
Goess ragaszkodott hozzá, hogy a bécsi kiállításon tegyék ki az egyik prágai panelt, amelyre ismeretlenek az 1968-as képek köré az 1990-es években Csecsenföldön megölt kisgyerekek képeit tűzték ki, a következő szöveggel: "Nálunk rosszabb volt, 40 ezer gyereket öltek meg".
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Egyiptom
- Eltörölte az utókor Ehnaton vallási forradalmát
- Megtalálták II. Ramszesz fáraó szobrát
- A tökéletes naptár nyomában: a szökőnap története
- A Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült az arab államok egyesítésére törekvő Nászer elnök
- Előnyei mellett súlyos károkat is okozott a hatalmas Asszuáni-gát
- Fáraók neve vezette sikerre a hieroglifák megfejtőjét, Jean-François Champolliont
- Túlvilági tippekkel és trükkökkel látta el olvasóit az egyiptomi Halottak Könyve
- A törökök „hitehagyása” hozta létre az Egyiptomban máig meghatározó Muszlim Testvériséget
- Hat évnyi eredménytelen kutatás után ütötte meg a főnyereményt Howard Carter
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap