A vörösterror 133 napja

Az elhízás veszélyeiről cikkeztek a gazdasági világválság idején

2008. április 16. 13:00

A BBC History történelmi magazin cikkében Dr. Ina Zweiniger-Bargielowska arra a kérdésre próbált választ keresni, hogy a múlt kínál-e valamilyen megoldást korunk étkezési válságára.

A szívbetegséget, cukorbetegséget és korai halált okozó elhízás korunk legnagyobb egészségügyi problémája. Angliában 1980 óta időszakosan végeznek országos BMI (testtömegindex) vizsgálatokat. 1980-ban az első reprezentatív felmérés azt mutatta, hogy a többség normál súlyú vagy vékony volt (25 alatti BMI), és csak a férfiak 6, a nők 8 százaléka rendelkezett túlsúllyal (30 feletti BMI). 1993-ra ez az arány 13 és 16%-ra, 2005-re 23 és 25%-ra nőtt. Az 1990-es évek közepén 10-ből 4 férfi, és a nők egyharmada volt túlsúlyos, a normál súlyú emberek aránya pedig csökkent.

A nők esetében az elhízás fordítottan arányos a társadalmi helyzettel és a jövedelemmel - a túlsúlyosak aránya magasabb az alacsony jövedelemmel és iskolázottsággal rendelkező nők körében, míg a társadalmi-gazdasági tényezők sokkal kisebb szerepet játszanak a férfiak súlyában. Ez a tendencia tovább folytatódik, miközben a fogyással kapcsolatos ipar multimilliárdos üzletággá vált. Az egészséges életmódra nevelés hatástalannak bizonyult, és az elhízás elleni küzdelem mára már a kormány elsődleges feladatai közé tartozik.

A probléma azonban messze nem számít újdonságnak. Az 1920-as években Sir George Newman vezető tisztiorvos a "friss levegő és mozgás hiányával párosuló túlzott és nem megfelelő táplálkozásban" látta az "elkorcsosulás" legfőbb okát. Elismerte, hogy 1931-ben néhányan kétségkívül "alultápláltak voltak", de azt is hozzátette, hogy sokan viszont "elhíztak", testüket állandóan ennivalóval tömték. Az orvosok fokozott érdeklődéssel fordultak az elhízás felé, és 1933-ban a The Lancet c. folyóirat arról írt, hogy "a diétázás ezen korszakában a laikusok legkedveltebb beszédtémája a fogyás volt." A téma iránti mély érdeklődés igen oda nem illőnek tűnik a nagy gazdasági világválság, magas munkanélküliség, éhségmenetek és a munkásosztály szegénysége idején.

A két világháború közötti Angliában az elhízás és a fogyókúrázás témája inkább a középosztály érdeklődésére tarthatott számot, mivel erre a társadalmi rétegre volt elsősorban jellemző a háború utáni időszakban általánossá váló bőséges táplálkozás és mozgásszegény életmód.

Milyen bizonyítékaink vannak az elhízásra a két világháború közötti időszakban? Statisztikák még nem voltak erre vonatkozólag, de az 1930-as években végzett, étrenddel kapcsolatos vizsgálatok személyenként napi 3500-3600 kalória táplálékbevitelt mutatnak a diplomások és magas jövedelműek körében. Ez a mennyiség éles ellentétben áll a kiskeresetűek és munkanélküliek napi 2000-2300 kalóriabevitelével, és jóval túllépi az ülőmunkát végzőknek ajánlott napi 2700 kilóriát.

A középosztály bőséges táplálkozása gyakran súlynövekedéshez vezetett, és a fogyókúrázással kapcsolatos kézikönyvek egyre népszerűbbek lettek a két világháború között. A túlsúllyal kapcsolatoss aggodalmakat a piac is kihasználta. Megjelentek a "fogyasztó" ételeket (ropogós kenyér), gyógyító termékeket (Linia Shorts) és a testet megmozgató rezgőgépeket népszerűsítő reklámok. Jellemző típus volt a kövér, betegeskedő, csúnyának és nevetségesnek ábrázolt középosztálybeli figura, akit a korai halál réme fenyegetetett. Az elhízás a középkorúakhoz kapcsolódott. A fiatalság megőrzése újkeletű jelenség volt a középosztály körében, és itt látszottak az igati osztálykülönbségek.

Bár szó esett az elhízott nőkről, a tipikus fogyókúrázó nők mégsem ők voltak, hanem azok, akik meg akartak felelni a húszas évek női divatjának. Az orvosok ezt a gyakorlatot károsnak tartották, és a nők "vékony és vézna" alakját, valamint "beesett és elgyötört arckifejezését" a szépség ellentétének és az anyai létre veszélyes jelenségnek tekintették. 1929-ben WF Cristie táplálkozás-szakértő az elhízást a "normálistól való eltérésként" írta le, de a normák és ideálok az adott kutúrától függnek, és idővel változnak.

A két világháború között a gyönyörű testet ünnepelték, amelyet fiatal és vékony nők és férfiak képviseltek. Az esztétika nemcsak a nők számára volt fontos, a férfiak is foglalkoztak vele, és a túlsúly ellenkezett az uralkodó görög férfiideállal. "Egyetlen férfinak sincs joga igazán kövérnek lenni, és egyetlen nőnek sincs joga igazán vékonynak lenni" - vélte Leonard Williams, a téma szakértője. Ekképpen az elkényelmesedett, középkorú férfiról és a hiú, sovány nőről moralizáló vita alakult ki, amely elítélte a nők divat érdekénben felvállalt fogyókúrázását, és a férfiak mohóságát a férfias önuralom ideáját állítva előtérbe.

A súlycsökkenés kultúrája azonban a második világháború kitörésével véget ért. A politikusok, táplálkozás-szakértők és háziasszonyok inkább azon fáradoztak, hogyan tudnák kipótolni a szűkös fejadagokat. A háború éveiben és az azt követő újjáépítés során az orvosok elvesztették érdeklődésüket a túlsúly iránt, az 1940-es és 1950-es években nem jelentek meg táplálkozással foglalkozó könyvek, és a gyógytermékek is eltűntek a piacról.

2019. tavasz: A vörösterror 133 napja
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (4 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 25% kedvezménnyel.
A 4. lapszámot ajándékba adjuk.
6 368 ft 4 776 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 65% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 6 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!