Egyedülálló a fővárosi temetők mostoha sorsa

Zsidó temetők

A zsidó temetkezési szokások igen szigorú előírásokat követnek: a halottat minél előbb el kell temetni. A rituális mosdatás után a halottra adják a hagyományos fehér ruhát, a kitlit. Nagy jócselekedetnek (micve) számít a halottmosdatás (tahara), a virrasztás a halott mellett, és a szükséges imák elmondása. A halottasházban külön terem szolgál a férfi-, és női halottak mosdatására. A sírhelyek bolygatása tilos, és nincs lejárati idő a keresztény temetőkkel ellentétben, ahol 25 év után meg kell újítani mindezt . Újratemetésre csak akkor van mód, ha a hamvakat a Szentföldre viszik. Ugyanarra a helyre kétszer nem lehet temetni, régen ha kevés a volt a terület, akár még új földréteget is hordtak a régi sírokra, hogy a további temetkezést megoldják. A más vallásra tért zsidókat régen a temető meghatározott sarkába temették, akárcsak a halva született gyerekeket , akiket nem illetett meg a rituális gyász. A temetőkből tilos bármit is kihozni, ezért építették régen a tönkrement sírkövekből a temetőkerítést. A parcellákat egyfajta hierarchia szerint alakítják ki, például a rabbiknak külön parcella jár. A hagyományok szerint régen a sírjuk fölé egy kis téglaépületet (ohel) emeltek. A síremlékek mindig kőből készülnek, ezek 1/3 részét süllyesztik a földbe.

A legkorábbi zsidó közösségek a mai főváros területén a III. század környékén tűntek fel. Ez annak volt köszönhető, hogy a római hadseregben egész zsidó légiók szolgáltak, akik Aquincumban telepedtek le. A zsidó telepesek (elsősorban német eredetűek) a tatárjárás után kezdtek bevándorolni, lakóhelyük a Zsidó kapu környékén volt, a Várban. 1307 körül esik szó először zsinagógájukról, és a kapun kívül lévő temetőjükről. Mikor 1360-as kiűzetésük után visszatértek 1365-ben, a Szt. György tér környékén telepedtek le. Itt építették fel új, gótikus zsinagógájukat, valamint a szefárdok saját imaházukat. A török uralom alatt fennmaradt a zömében iparosokból, kereskedőkből álló hitközség, de annak végeztével megszűnt. Harmadik budai letelepedésük a XVIII. század elejére tehető, Pestre is ettől a századtól kezdve kezdtek beköltözni.

Az elhagyottak és az aggok-, valamint a temetők gondozására hozták létre a Chevra Kadisákat (Szent Egylet). A Pesti Chevra Kadisa 1788-ban alakult meg, első temetőjét a mai Ferdinánd-híd helyén létesítette a Lehel út, és a Dózsa György út sarkánál. Az egylet létrejötte előtt a zsidó hitközségnek 4 temetője volt: az első az Ördög-ároknál, amelyben a legrégebbi sírkő 1278-ból származik, bizonyos R(av) Peszah B(en) R(av) Peter nevű személyé volt. Ez a temető két okból is nevezetes: 1526-ban, mikor II. Lajos a mohácsi csatára készült, itt állíttatta fel a királyi sátrakat, valamint 1541-ben Buda ostromakor I. Ferdinánd hadvezére, Rogendorf ide csoportosította ostromütegeit, mert innen egyszerre tudta támadni a budai Vár északi és nyugati kapuját.

1894-ben tárták fel az Alagút-, és a Pauler utca sarkán lévő temetőt, a sírkövek jelenleg a Magyar Nemzeti Múzeumban láthatók. Ezt a mohácsi csata idejéig használták, a Magyar Zsidó Lexikon szerint itt lelte halálát Werbőczy István. Később a vízivárosi temető mellett a Tabánban, majd Németvölgyben volt zsidótemető. Jelentős volt még a Hunfalvy-, és a Batthyány utca sarkán lévő sírkert, de ebbe mohamedán, és magyar halottakat is temettek. Pesten az első zsidótemető a XVI. században létesült, az Újhegynél, majd a Vámház körútnál, és a mai Ferdinánd-hídnál volt. A Ferdinánd-híd melletti temető megszűnése után (oda volt eltemetve Pl. Kunitzer Mózes, az első budai főrabbi) 1874-ben létrejött a Salgótarjáni utcai, majd 1893-ban a Kozma utcai.

1895-ben, egy évvel a Farkasréti keresztény temető létrejötte után az izraelita hitközség is kapott egy részt a területéből. Óbudán a Chevra Kadisa 1770-ben alakult, temetője először a Laktanya utcában volt (1831-70), ahova többek között az 1831-es kolerajárvány zsidó áldozatait temették. Utána a Pálvölgyi útnál (1820-1938), és a Táborhegyen (Bécsi út - Laborc u. sarka, 1938-ig, itt a szertartási épület máig látható, jelenleg egy modern toldással a MULTI kft. székháza) volt temetőjük, majd 1922-től a jelenlegi a Külső Bécsi úton. A Pálvölgyi temetőről csak néhány feljegyzés maradt mára, valamint Ámos Imre egy tollrajza.

1883-ban alakult az Ortodox Chevra Kadisa, amely a Gránátos utcában létesített saját temetőt 1922-ben. Pestszenterzsébeten 1870-ben, a régi nagytétényi hitközségben az 1800-as évek elején, Rákospalotán 1933-ban alakult meg a Chevra Kadisa. Jelentős még a pesti gettó áldozatait rejtő Dohány utcai temető, a zsinagóga udvarán, a ma is látható legrégebbi zsidótemető pedig a Csörsz utcai ortodox temető, amely 1961 óta csak a hozzátartozók előtt nyitott. Volt idő azonban, mikor a szegregációs temetkezést veszély fenyegette, hisz a 60-as években fel akarták számolni, és be akarták tagozni a keresztény temetőkbe a zsidó sírkerteket. Így például szó esett a Salgótarjáni úti temető felszámolásáról, és a nevesebb halottaknak a Kerepesi temetőbe temetéséről. Ez azonban nem valósult meg.

A peremvárosokban is voltak zsidótemetők, közülük majdnem mindegyik fennmaradt, kivéve az újpestit, amely a Dugonics utcában volt, a régi köztemető peremén. Az itteni halottakat a Kozma utcába temették át. A peremkerületek zsidó közössége az 1910-es adatok szerint viszonylag kis létszámú volt. Rákospalotán (1552), és különösen Újpesten volt virágzó hitközségi élet. Mögöttük meglehetősen lemaradt Pestújhely (388), Pestlőrinc (299), Soroksár (366), Cinkota (432), Rákoskeresztúr (273), Budafok (373), és Rákosszentmihály (389), Csepelen pedig olyan elenyésző volt létszámuk, hogy zsinagógájuk se volt. A sírkerteknek, és maguknak a külvárosi zsidó közösségeknek a holokauszt a végét jelentette.

A hagyományőrző zsidó temetők dísztelenek, de a neológ irányzat fellépésével hamarosan megjelentek a temetőkben a szobrok, a díszes kripták és egyéb keresztény sírkertekben is fellelhető motívumok. A hagyományokhoz ragaszkodó temetőlátogatók virágok helyett kavicsokat ("az emlékezés köveit") helyezik a sírra. A kavicsok mellé gyakran tesznek imádságokat, üzeneteket tartalmazó papírszeleteket (ez a hagyomány a kínaiaknál is megfigyelhető). A hagyományosan használt díszítések a következők : áldást osztó kezek (jelentése: kohanita - papi - eredetű), Levita korsó (Lévi törzséből való), szomorúfűz, törvénytáblák, pálmafa (mindhárom a példamutató életre utal), menóra (az örökkévalóság mécsese az emberi lélek). A jelképek ezen kívül utalhatnak a nevek héber jelentésére is, Pl. Júda - oroszlán, Cvi - szarvas, Zév - farkas. A feliratok végén héber rövidítés szokott lenni, amelynek jelentése: legyen lelke bekötve az élet kötelékébe. A legrégebbi zsidó sírfeliratokat Kaufmann Dávid gyűjtötte össze és tette közzé.

1. Őskori kezdetek
2. Középkori halottkultusz Magyarországon
3. A 16. századtól a dualizmusig
4. Modern temetkezés Budapesten
5. Görögkeleti (ortodox) temetők
6. Mohamedán temetkezés
7. Zsidó temetők
8. Katonai temetők
9. Veszélyeztetett sírok