Rómában szüretet ábrázoló ókori mozaikot találtak
2005. január 26. 15:13
Három meztelen férfi tapossa a szőlőt egy kádban. Fejükön szőlőlevél-koszorú. A negyedik fuvolázik, az ötödik pedig még fürtöket szed a kosarába. A mozaik a római Traianus-termák alatt talált legújabb lelet.
A 3x2 méteres fehér alapú mozaikot egy elektronikus szem látta meg először az Oppius-dombon, ahol az ásatások folynak. A hely a város régészeti szívében van, egy zöld szögletben, néhány méterre a Colosseumtól - írja az olasz Il Messaggero című napilap.
A Róma városa által finanszírozott feltárások már évek óta folynak, és új lendületet akkor kaptak, amikor 1998-ban megtalálták a "Festett várost", majd a "A filozófus és a Múzsa" című mozaikokat. A "Szüretet" akkor fedezték fel, amikor az elmúlt hónapokban a járatok megerősítése és vízhatlanná tételekor az egyiknek a falán lyuk keletkezett, amelyet a barlangászok átkutattak.
Walter Veltroni, Róma polgármestere szerint a mozaik az utóbbi évek egyik legjelentősebb lelete. Ő mutatta be a sajtónak a barlangászok által készített képeket és filmet. A termákat i.sz.109-ben építették damaszkuszi Apollodórosz tervei alapján. Sajnálatos módon azonban éppen a nérói Domus Aurea fölé, amely a régészek szerint éppen olyan eredménnyel járt, mint amikor a Vezúv hamuja betemette Pompeit.
A terület kb. hat hektáros és még csak egy kis részét tárták fel, bár vannak olyan részei, amelyekről tudtak már a 18-19. században. Erről a reneszánsz felfedezőknek a falra vésett firkái is tanúskodnak. Az ásatások folytatódnak és a távlati cél egy nagy régészeti park létrehozása.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
30. A „harmadik világ”
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Elefántokra vadásztak és férfiakat megszégyenítő módon harcoltak a dahomey-i amazonok
- Az ékszerek és a tigrisek megszállottja volt a britek ellen harcoló Tipu szultán
- Pol Pot a földi poklot hozta el Kambodzsának, a vörös khmerek iszonyú rémtetteket követtek el
- Ellensége jégtömbbe fagyasztott fejét órákon át "hallgatta ki" a karibi diktátor
- Nem mutatott megbánást Gandhi merénylője
- A második világháború végére Hongkong lakossága csaknem a harmadára zsugorodott
- A függetlenség kikiáltásával sem kerülhette el végzetét Rhodézia fehér uralmon alapuló rendszere
- India függetlenségének kikiáltásakor nem volt hajlandó nyilatkozni a csalódott Gandhi
- Míg Gandhi a szellemi, Nehru a mozgalmi vezetője volt az indiai függetlenségi törekvéseknek
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya tegnap
- Elutasította a kitüntetéseket a modern betegellátás úttörője, Florence Nightingale tegnap
- A mai napig találgatják, hova tűnt Ned Kelly koponyája tegnap
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski tegnap
- Elsősorban Sztálinhoz volt hűséges a rettegett Péter Gábor tegnap
- Egy párbaj miatt vált híressé Szindbád alakjának megalkotója tegnap
- Megkeseredett emberré vált élete végére Garibaldi, az olasz egység hőse 2024.05.11.
- Örömünnepként indult, majd tragédiába fulladt a bradfordi mérkőzés 2024.05.11.