1970 óta az Antarktisz jegén pihen a lezuhant utasszállító
2016. február 16. 14:55
Szerencsére senki sem sérült meg, amikor 1970. október 8-án a Pegasus névre keresztelt, C-121 Lockheed Constellation személyszállító repülőgép az Antarktisz felett repülve egy iszonyú viharba futott bele, és kényszerleszállást kellett végrehajtania a Déli-sarkon. A balsorsú járat kilométereket csúszott a kietlen jégmezőn, míg végre megállt. Ma ugyanabban a pozícióban látható, mint 45 évvel ezelőtt, csupán a hó borítja be.
Korábban
Az egyik utas, Noel Gillespie így számolt be az utolsó, levegőben töltött percekről: „Úgy emlékszem vissza az eseményekre, mintha egy horrorfilmet néztem volna. A négyes számú propeller egyszerűen kifordult a helyéről és a motorral együtt eltűnt a hóviharban. Néhány pillanattal később, mintha egy hatalmas kéz letépte volna, a harmadik számú légcsavar is elszállt, így a teljes jobbszárnyunknak annyi volt.
Úgy emlékszem rá, mint egy lassított felvételre, de kétlem, hogy néhány pillanatnál tovább tartott volna. A hajtóművek leválása után hátborzongató csend következett. Egy szó sem hallatszott az egész gépen. A zuhanás mindössze másfél mérföldre volt a repülőtér épületeitől, ám az ítéletidőben három órába telt, amíg a mentőcsapat tagjai rábukkantak a géptestre”. Az Új-Zélandról érkező gép fedélzetén 80-an utaztak, azonban az ijedtségen kívül senkinek sem lett baja.
A jégmezőt, ahol a Lochkheed végül földet ért, a gép után Pegasus White Ice Runwaynek nevezték el. A Déli-sark legdélebbi repülőtere, a McMurdói állomás melletti jégmező gyakorlatilag maga a kifutópálya, ugyanis egész évben lehet használni; mellette nincs kiépített, betonpálya, a gépek a jégre szállnak le. Bizonyos időszakokban igen veszélyes használni, hiszen az állandó sötétség hónapjaiban nincs kivilágítva, csupán meggyújtott benzines hordók jelölik a leszállópálya határait.
Az Antarktiszra kirándulók számára a mai napig kihagyhatatlan megállót jelent a balsorsú járat hófödte temetőjének felkeresése. Mint a következő képeken is látszik, sokan hagyják ott a neveiket a vendégkönyvnek nézett géptörzs farokrészénél. A kietlen vidék hőmérsékletváltozásainak kitett géptörzset a jég kiválóan megőrizte, így szinte alig látszódik, hogy már több mint három és fél évtizede fekszik a hóban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
hidegháború
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához
- Két nap alatt szorították vissza a Disznó-öbölben partra szálló erőket
- Teljes atomleszereléssel válaszoltak volna a szovjetek a „csillagháborúra”
- Mérgező szivar és fertőző búvárruha is okozhatta volna Castro vesztét
- Tagadta bűnösségét a kémkedés miatt kivégzett Rosenberg-házaspár
- A beszéd, amely elindította a hidegháborút
- A németek a mai napig hálásak Gorbacsovnak az újraegyesítésért
- 86 ezerszer fordult a Föld körül a Mir űrállomás
- Semmi sem dőlt még el Jaltában Európa felosztásáról
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját 20:20
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége 18:05
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint 17:05
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához 16:05
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege 15:05
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap