2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

1919 nyarán Nagy-Britanniában is úgy tűnt, bolsevik hatalomátvétel következhet be

2020. június 16. 17:58 Múlt-kor

A feszültség fennmarad

A liverpooli rendőrsztrájk volt a legnagyobb szabású rendbontás Nagy-Britanniában 1919 „vörös nyarán”, de egyúttal az utolsó is.

A katonák leszerelését felgyorsították, és a frontokat megjárt férfiak egyre nagyobb ütemben tértek vissza a civil munkakörökbe – gyakran kiszorítva a nőket, akik a háború során átvették azokat. Egy időre látszólagos nyugalom köszöntött a szigetország ipari és politikai viszonyaira.

A feszültségek azonban a felszín alatt továbbra is jelen voltak. Miközben Vlagyimir Lenin, a lábát lassacskán megvető Szovjetunió vezetője a világforradalomra szólított fel, a brit belbiztonsági szolgálatok megkezdték a szélsőséges csoportok megfigyelését, valamint az ezekbe való beszivárgást. A bolsevizmus réme az 1920-as években és azon is túl erős hívószó maradt a hatóságok körében.

A brit munkásosztály jókora szeletei szintén bizonytalanságot éreztek jövőjüket illetően. Ez különösen a bányászokra volt igaz, akik – miután a háború során szakmájuk gyakorlatilag állami irányítás alá került, jóval nagyobb béregyenlőséggel és kíméletesebb munkaórákkal – az 1920-as évek folyamán egyre növekvő haraggal figyelték az újra privatizált szektorban kedvezményeik fokozatos megvonását.

A bányászok jövőjéről zajló vita vezetett végül az 1926-os általános sztrájkhoz, melynek során az országos szakszervezeti tömörülés sikertelenül próbált segíteni rajtuk.

Habár a tüntetések véget értek, a katonatanácsok feloszlottak, a leszerelt férfiak visszatértek a munkába, és kommunista forradalom sem tört ki Nagy-Britanniában, a szigetország társadalmi kérdésekben továbbra is önmagával állt harcban a 20. század nagy részében.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft
Egy rendőr a botjával megüt egy tüntetőt Glasgow-ban, 1919. január 31. (kép forrása: Getty Images)Sztrájkoló rendőrök (kép forrása: oldpolicecellsmuseum.org.uk)Harckocsik Liverpoolban egy képeslapon, 1919. augusztus (kép forrása: Flickr)Brit katonák a nyugati fronton, 1917. (kép forrása: Wikimedia Commons)Önkéntes által rendőri kísérettel vezetett omnibusz az 1926-os általános sztrájk idején, a megállóban katonák őrködnek (kép forrása: Wikimedia Commons)Egy brit hajó vegyes összetételű legénysége 1919-ben (kép forrása: libcom.org)

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár