1869 őszén tízezrek tekintették meg egy őskori óriás kiásott maradványait
2021. május 23. 08:43 Múlt-kor
1869 októberének egyik derűs napján egy New York állambeli farmon két felbérelt földmunkás éppen kutat készült ásni, amikor ásójuk kőbe ütközött. Hamarosan kiderült, hogy egy 1300 kilós, több mint háromméteres kőalakra bukkantak, amelyről azonnal megállapították: egy őskori óriás megkövesedett maradványát fedezték fel.
Korábban
A terület tulajdonosa, William Newell cardiffi farmer igyekezett maximálisan kiaknázni a nem mindennapi felfedezést, és unokatestvérével, George Hull-lal rögvest sátrat emeltetett a „sírhely” fölé, amelyet 25 pennyért bárki megtekinthetett.
A kezdeti, nem túl borsos jegyárat hamarosan fél dollárra srófolták fel. Bár a Yale Egyetem régészei igen hamar hamisítványnak nyilvánították a leletet (a geológusok pedig azt állapították meg, hogy kutat sem éppen ott kellett volna ásni), a kíváncsi turisták áradata nem hagyott alább.
A két rokon két hónappal később – miután bevételeik a százezer dollárt is meghaladták – nem kis pénzért eladta az „ősi leletet” egy bankárnak.
A jó üzleti lehetőség láttán egy idő múlva már féltucatnyi megkövült óriás közül választhatott a nagyérdemű, amelyet a lelet hamisítványainak tulajdonjogai miatt pereskedő cirkusztulajdonosok és egyéb üzletemberek perlekedése is különösen szórakoztathatott.
A zűrzavar láttán Hull végül úgy döntött, véget vet a három hónapos komédiának, és 1869. december 10-én bevallotta a sajtónak a régészet egyik legnagyobb átverését.
Elárulta, hogy egy metodista lelkésszel folytatott teológiai vita után fogalmazódott meg benne a busás haszonnal is kecsegtető vállalkozás ötlete. Vitapartnere ugyanis szó szerint értelmezte a Biblia több könyvét, amelyek régi korok óriásairól írnak.
Az ateista New York-i dohánykereskedő elhatározta, tükröt tart az egyháznak, és felfedezi a maga óriását: egy öttonnás gipsztömbből kifaragtatta a hatalmas alakot, és kénsav, valamint kötőtűk használatával elérte, hogy az égimeszelő valódinak tűnjön.
2600 dollárt (mai áron közel 12 millió forint) költött rá, az óriáshoz maga állt modellt, a bányászoknak pedig azt hazudta, hogy egy Lincoln-szobrot fog készíteni.
Ezt követően a szélhámos az éj leple alatt elásta unokatestvére cardiffi farmján, a csűr mellett, a rokonokat és a szobrászt titoktartásra kötelezte, majd egy év múlva – a tervbe be nem avatott – földmunkásokat küldött a helyszínre, akik aztán rábukkantak az aranytojó óriásra.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Szovjetunió
- A lettek döntő többsége a függetlenségre szavazott 1991-ben
- Több ezer harckocsit és repülőgépet vetettek be a szovjetek Berlin elfoglalásához
- Kizárták a pártból az amerikaiakkal barátkozó szovjet katonákat
- Lenin születésnapjának évfordulójához időzítették a Szojuz–10 űrhajó első repülését
- A németeket vádolta meg a Szovjetunió a katyńi események után
- Az autogramkérők ostromát is ki kellett állnia Gagarinnak
- Teljes atomleszereléssel válaszoltak volna a szovjetek a „csillagháborúra”
- Fel akarták gyújtani a nyilasok a visszaadott 48-as honvédzászlókat
- Férjét indult megbosszulni a szovjet harckocsizó özvegy
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál 12:20
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap