12 találmány, amellyel az amerikai őslakosok rukkoltak elő
2019. november 15. 18:29 Múlt-kor
Korábban
Érzéstelenítők és fájdalomcsillapítók
A kontinens őslakos gyógyítói a fájdalomcsillapítás úttörői voltak. A mai Virginia állam területén a helyi indiánok a csattanó maszlagot (Datura stramonium) használták külső fájdalomcsillapítóként: gyökerét porrá őrölték, majd a sebekre és horzsolásokra tapasztották.
A növényt emellett belsőleg is fogyasztották fájdalomcsillapítóként, például törött csontok sínbe rakásához.
A csattanó maszlag hatóanyagai később sokáig megkerülhetetlen alkotóelemei voltak a gyógyszeripar által előállított fájdalomcsillapítóknak is, mára modernebb, kevésbé veszélyes anyagok váltották ki őket.
Ennek oka elsősorban az, hogy a csattanó maszlag magvaiban lévő hatóanyagok könnyen adagolhatók túl halálosan, illetve önmagukban elfogyasztva delíriumos, hallucináló állapotot idézhetnek elő.
Az őslakosok egy másik természetes fájdalom- és gyulladáscsökkentő szere a fekete fűzfa (Salix nigra) kérgéből készített főzet volt.
Az ebben található, szalicin nevű hatóanyag az emberi testben szalicilsavvá alakul, amely azonos a modern fájdalomcsillapító tabletták fő aktív hatóanyagával.
A fecskendő
Míg Európában Alexander Wood skót orvos újításáig ismeretlen volt a gyógyszerek üreges tűvel a véráramba való juttatása, az amerikai kontinensen több nép is állított elő állati hólyagból és üreges madárcsontból alkalmatosságot erre a célra.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Tudta-e, hogy...?
- 10 érdekes tény a Szent Koronáról
- 7 mitológiai lény, melyektől rettegtek a régmúltban
- Tíz tény Jackie Kennedy-ről
- Tíz meglepő tény az angliai csatáról
- Támadó marslakók, megtévesztett nácik, kőkori törzs – hét grandiózus átverés a történelemből
- 10 meglepő dolog Madame Curie-ről
- 10 félresikerült kivégzés a történelemből
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult
- 10 tény a Mona Lisáról
- Tizenhét éves korában már világsztárokkal zenélt együtt Miles Davis 19:05
- Szemérmetlen viselkedésével gyakran megbotránkoztatta az erkölcscsőszöket Brigitte Bardot 15:05
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz 12:20
- Szinte a végsőkig ragaszkodtak a katonák korbácsolásához az amerikai tisztek 10:30
- A millenniumi ünnepségek alkalmából avatták fel a Vaskapu-csatornát tegnap
- Kiharcolták a szabad elvonulást a komáromi erődrendszert védő honvédek tegnap
- Báthory Istvánt ma is az egyik legnagyobb királyukként tisztelik a lengyelek tegnap
- Az első vasútvonal megnyitásában sokan ördögi fenyegetést láttak tegnap