11 mitológiai lény, amely az emberiség legelemibb félelmeit testesíti meg
2018. szeptember 12. 08:22 Múlt-kor
Korábban
A pulgaszari
A világ többi részén viszonylag ismeretlen pulgaszarit Észak-Korea tette halhatatlanná, mint egyik legnagyobb propagandafilmje főgonoszát 1985-ben. Kim Dzsongil későbbi diktátor (ekkor még apja, Kim Ir Szen gyakorolta a hatalmat) parancsára az ország titkosszolgálata elrabolt két dél-koreai filmrendezőt, hogy egy, a japán Godzilla-filmekhez hasonló, de kommunista üzeneteket hordozó művet készítsenek.
Az eredeti legenda szerint a pulgaszarit egy buddhista szerzetes hozta létre. Amikor egy gonosz tartományi kormányzó elrendelte minden buddhista szerzetes bebörtönzését, ő elbújt nővére faliszekrényében. Időtöltésképpen főtt rizsszemekből létrehozott egy élőlényt, amely meglepetésére életre is kelt. Látván, hogy a kis teremtmény éhes, a jóságos szerzetes megetette az egyetlen dologgal, amit talált a szekrényben: néhány acéltűvel.
A lény egyre nagyobb lett minden egyes tűvel, amelyet megevett. Hamarosan nagyobb lett, mint maga az épület, de továbbra is éhes volt, így minden útjába kerülő fémtárgyat elfogyasztott. Terrorizálta a várost, hatalmas, torz teste a legenda szerint egy elnyújtott medvére hasonlított leginkább, füle és orra azonban egy elefántéhoz voltak hasonlók. Bőrének minden pontjából hegyes tűk álltak ki.
A hadsereg felvonult, hogy megállítsa a szörnyeteget, de semmilyen kard, és semmilyen számú nyílvessző nem tett benne kárt. A 不可杀(kb. „bu ke sa”), azaz kínaiul „megölhetetlen” névvel illették – idővel ez a régióban elterjedve koreai nyelven a „pulgaszari” (불가사리) alakká módosult. Elkeseredésében a kormányzó felgyújtatta embereivel a lényt, amely azonban ettől sem halt meg. Körbe-körbe rohant, égő testével mindent lángra lobbantva, amíg az egész város el nem pusztult.
A pulgaszari korántsem az észak-koreai propaganda terméke. A koreai történelem egyik klasszikus mitológiai alakjáról van szó – a sors iróniája, hogy eredeti története pont a korrupt, totalitárius vezetők veszélyeire figyelmeztet.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
8. Budapest világvárossá fejlődése
II. Népesség, település, életmód
- Időutazás a millenniumi ünnepségekre: 125 éve utazunk a Ligetbe a föld alatt
- Sokáig csak esernyővel lehetett átmenni a budai Alagúton
- Egykor a Városliget zenepavilonjai nyújtották a főváros legnépszerűbb szórakozását
- A gazdag és szegény gyermekek egyaránt birtokba vették a Városligetet a „boldog békeidőkben”
- Széchényi Ödön víziója által a világ második siklójával büszkélkedhet a főváros
- Az idők során szinte minden sportra biztosított lehetőséget a Városliget
- 800 mázsa lőport adott Ferenc József a budai Alagút építéséhez
- A kiállítások és vásárok hozták el az éjszakai fényt a Városligetbe
- Ostromok és újjáépítések kísérik végig a Vigadó történetét
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 19:05
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd 16:05
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa 15:05
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap