10 tény az első világháborúról
2017. szeptember 29. 11:23
A háború idején a lőszergyárakban a TNT-vel dolgozó nőket gyakran hívták kanáriknak, mivel a bőrük sárgás színt öltött a kénsav okozta depigmentációs hatás következtében.
Korábban
1. Az első világégés 9 millió katona és 7 millió civil életét követelte. Szerbia szenvedte el a legrosszabb halálozási arányt a lakosságszámához viszonyítva: háború előtti népességének körülbelül egynegyedét (700-850 ezer), a férfi lakosságának 57 százalékát veszítette el.
2. A katonák a háború elején nem viseltek védősisakot. A jelentős számú fejsérülés következtében először 1915-ben a franciák vezették be a kötelező acélsisak használatát.
3. Az arcon lévő sérülések legfőbb okozója a repeszgránát, a srapnel volt. Az egyre ijesztőbb és még fájdalmasabb sebesülések hatására rohamos ütemben kezdett fejlődni a plasztikai sebészet.
4. Közel 140 ezer kínai önkéntes dolgozott a nyugati fronton az első világháború idején, nem kis mértékben elősegítve az antant végső sikerét. Többek között a lövészárkok védelméhez szolgáló homokzsákok megtöltése, valamint a vonatok és egyéb tehergépkocsik ellátmánnyal történő megpakolása volt a feladatuk.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/ecfee62640b27ceff6456f5cf0e4470d.jpg)
5. A brit hadseregben számos úgynevezett „bantam battalions”-oket (szó szerinti fordításban: kis termetű, harcias emberek zászlóalja) szereltek fel, amelyekben azon katonák kaptak helyet, akik a britek 160 centiméteres magassági követelményének nem feleltek meg a besorozás során.
6. A háború idején a lőszergyárakban a TNT-vel dolgozó nőket gyakran hívták kanáriknak, mivel a bőrük sárgás színt öltött a kénsav okozta depigmentációs hatás következtében.
7. Az esküvőkön történő rizsdobálást betiltották Nagy-Britanniában a háború idejére (az élelmiszerhiány miatt), csakúgy tilos volt a telefonokon idegen nyelven kommunikálni.
8. Azért, hogy a franciák megvédjék a fővárosukat a német repülők bombázásaitól, 1918-ban felépítettek egy „kamu Párizst” az eredetitől északra, hogy az ellenség tájékozatlan pilótái inkább azt tegyék tönkre.
9. A valaha volt egyik legnagyobb, nem nukleáris robbanást egy brit alagútépítő egység okozta a belgiumi Messines Ridge-nél 1917 júniusában. A gyilkos robbanássorozat 10 ezer német katonát küldött a másvilágra, és a még 225 kilométerre lévő Londonban is tisztán hallani lehetett.
10. A háború hatalmas pénzügyi terhet rótt a hadviselő államokra. Például 1918 szeptemberében egy 24 órás periódusban a britek átlagosan mai áron 4 millió font (1,4 milliárd forint) értékű lövedéket használtak el.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/0677224c43895ae0020fa26b22f28f35.jpg)
![IV. Politikai berendezkedések a modern korban / 17. A polgári átalakulás programja és megvalósulása a 19. századi Magyarországon (Széchenyi és Kossuth reformprogramja, áprilisi törvények, kiegyezés, a polgári állam kiépülése a dualizmus korában)](/ih0Ax/label/.cut-640x400/778.jpg)
17. A polgári átalakulás programja és megvalósulása a 19. századi Magyarországon
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Az öntörvényű Garibaldit két magyar bajtársa is segítette a szicíliai partraszállásában
- Újjáélesztette a hazai szabadkőművességet a „dualizmus kultúrpápája”
- Egyedülálló módon megbecsülte gyárának alkalmazottait Ganz Ábrahám
- Elismert régész és szabadkőműves is volt a "dualizmus kultúrpápája"
- A fogságból is megszökött a magyar statisztika atyja, Keleti Károly
- Veszteséges pénznyelőből jövedelmező ágazattá tette a magyar vasutat Baross Gábor
- Sokallta Bosznia megszállásának költségeit, ezért lemondott a miniszterségről Széll Kálmán
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egy „második kiegyezés” juttatta hatalomba a Generálist és mamelukjait
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap