10 bizarr haláleset a középkorból
2016. december 26. 09:29
A történelem tele van szokatlan halálesetekkel. Magyar példákból is sokat ismerünk, kezdve I. Bélával, akire rászakadt a trón, II. Istvánon keresztül, akit a legenda szerint a kunok halálra ölelgettek, egészen a több ízben is előforduló vadkanbalesetekig. Más országok története is bővelkedik azonban bizarr, halálos kimenetelű balesetekben.
Korábban
Az élve eltemetett császár
A legenda szerint Zénón bizánci uralkodó egy heves italozása 491-ben az életébe került (bár a történet egyik változata szerint az epilepszia döntötte le a lábáról). A császár ugyanis akkora mennyiséget fogyasztott szeszes italokból, hogy eszméletét vesztette, olyannyira, hogy felesége, Ariadné császárné már a halálát is bejelentette. Az uralkodót koporsóba fektették, amelynek már a fedelét is leeresztették, amikor a mindenki által halottnak hitt császár egyszer csak segítségért kezdett kiáltozni. Minden erőfeszítése hiábavaló volt azonban, mivel a császárné megtiltotta, hogy bárki felnyissa a koporsót. A népszerű anekdota ellenére a császár vélhetően vérhasban vagy epilepszia következtében hunyt el.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![IV. Politikai berendezkedések a modern korban / 11. A kiegyezéshez vezető út, a kiegyezés tartalma és értékelése](/ih0Ax/label/.cut-640x400/802.jpg)
11. A kiegyezéshez vezető út, a kiegyezés tartalma és értékelése
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Véreskezű zsarnokból Ferenc Jóska – hét évtized „a birodalom első hivatalnokaként”
- A Magyarországgal való kiegyezés felé mozdította el Bécset a königgrätzi vereség
- Külpolitikai kudarcok kényszerítették Bécset a Kiegyezésre
- Deák Ferenc tollba mondta a húsvéti cikket, hogy kézírását se ismerjék fel
- Ferenc József is fogadta az 1849-ben jelképesen felakasztott Andrássyt
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egyenes út vezetett a kiegyezéstől Trianonig? – az 1867. évi alku 150 év távlatából
- Kossuth a bukás biztosítékát, mások az ország aranykorát látták a Kiegyezésben
- Megoldódott Sisi koronázási fotóinak rejtélye
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap