10 bizarr haláleset a középkorból
2016. február 2. 08:39
Korábban
Akivel ellensége levágott feje végzett
Sigurd Eysteinssonnak, a ma Skóciához tartozó Orkney viking earljének egyik legnagyobb győzelme okozta vesztét. Miután 892-ben legyőzte ellenfelét, Máel Brigtét, levágta a fejét, majd a nyereghez erősítette a testrészt, és elindult hazafelé a csata helyszínéről. Olyan szerencsétlenül helyezte el azonban a levágott fejet, hogy Máel Brigte fogai felsértették a lábát, az így keletkezett seb pedig elfertőződött, és Orkney earlje belehalt sérüléseibe. Ellenfele még a túlvilágról is megbosszulta halálát.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
21. A világvallások és összehasonlításuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Miért nem ettek a japánok 1200 éven át húst?
- Miként gondolkodtak isteneikről a vikingek?
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hol van Keresztelő Szent János feje?
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- Kincsekért, foglyokért, dicsőségért vagy vallásuk védelmében támadtak a vikingek Európára?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Öngyilkosság vagy megvilágosodás – így mumifikálták önmagukat a buddhista szerzetesek
- A rendőrséghez fordult lapjának hamisítása miatt Jean-Paul Marat 18:05
- Évtizedek alatt vált az emberiség egyik legfontosabb találmányává a távíró 16:05
- Több tucat ember életét követelte a Brooklyn híd felépítése 15:05
- Székesfehérvár lesz a Múzeumok éjszakájának kiemelt helyszíne 13:20
- Megtalálták Francis Bacon kilenc éve ellopott festményét 11:20
- Néhány állatfajt a kihalás fenyegetett a tömeges mumifikálás miatt az ókori Egyiptomban 09:05
- Nagycsütörtökön mondta el utolsó miséjét Győr püspöke, Apor Vilmos tegnap
- Trágyadomb mentette meg a haláltól az ablakon kidobott prágai hivatalnokokat tegnap