10 arcpirító adónem a brit történelemből – a gyufaadótól a tudásadóig
2019. február 26. 19:47 Múlt-kor
Korábban
A kunyhóadó (1898)
A Viktória-kori Nagy-Britannia birodalmi nagyhatalom volt, ennek megfelelően megtehette, hogy az adóztatást az anyaországban csökkenti, és az államadósság megfizetésének terhét az olyan vidékekre tolja, mint India vagy afrikai gyarmatai, amelynek lakói nem rendelkeztek képviselettel Westminsterben. Ebből kifolyólag ez a teher nagyrészt ezeket az embereket sújtotta, az adók méltánytalansága pedig – minthogy a szegények létszükségleteire estek – kapóra jött a különféle nacionalista mozgalmak számára (mint például Gandhié Indiában), hogy tüntetőleg léphessenek fel ellenük. Gandhi tömegmegmozdulásokat szervezett például a sóadó ellen, Afrikában pedig gyakran erőszakhoz vezettek az ilyen adók.
A kunyhók jól láthatóak és könnyen megszámlálhatóak voltak, ráadásul mivel az adót pénzben kellett befizetni, az őslakosok kénytelenek voltak pénzalapú, kapitalista gazdálkodást kialakítani. Sok afrikai azonban nem kívánta sem feladni hagyományos életmódját, sem adót fizetni a gyarmattartó hatalomnak – különösen azután, hogy bevételeikhez képest lényegesen több adót fizettek, mint az európai telepesek és cégek. Emiatt a kunyhóadót gyakran nyers erővel és brutalitással szedték be a hatóságok.
Nem meglepő módon a kunyhóadó és szélesebb társadalmi hatásai gyakran vezettek ellenálláshoz, mint például az 1898-as „kunyhóadó-háborúhoz” Sierra Leonéban, vagy a zuluk 1907-es felkeléséhez. Az ekkoriban a gyarmatügyi titkárságon dolgozó Winston Churchill kikelt „az őslakosok gyomorforgató mészárlása” ellen, és kijelentette, hogy a Natal térség kormányzata „a Brit Birodalom huligánja”.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Titanic
- A Titanic első hivatalos útja volt egyben az utolsó is
- A szerény magyar hajóorvos, aki a Titanic túlélőit mentette
- Osztriga és bárány került a Titanic utasainak asztalára egy elárverezett étlap szerint
- Tudtad, hogy hét híres ember is lekéste a Titanicot?
- 3800 méter mélyen sincs biztonságban a Titanic roncsa
- Saját legendájának áldozatává vált a Titanic
- A nemzetközi egyezmények sem tudják megvédeni az enyészettől a Titanic roncsát
- A Titanic több száz utasának életét mentette meg a magyar hajóorvos
- Minden törekvés dacára lehetetlennek tűnik a felszínre hozni az egyre pusztuló Titanicot
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.