„Határozottság és rugalmasság" - így vonultak ki a szovjet csapatok
2014. május 22. 12:59
Korábban
Egy platformon az ellenzék és az MSZMP reformerei
Miként viszonyult a korabeli magyar közvélemény a kérdéshez? A Magyar Közvéleménykutató Intézet 1989. március 30. és április 3. között 300 budapesti, 200 vidéki városi és 200 falusi lakos körében végzett kérdőíves felmérést a szovjet csapatok „esetleges kivonásáról". A felmérés eredményét - több más kérdésben végzett kutatás eredményeivel együtt - 1989. május 3-án küldték meg Várkonyi Péter külügyminiszternek.
Ebből egyebek mellett kiderült, hogy Magyarország lakosságának túlnyomó többsége (Budapesten 78, a városokban 77, a falvakban 68%) helyeselte azt az elképzelést, hogy az összes szovjet katonát vonják ki az országból. A megkérdezettek jóval több mint kétharmada szerint a szovjet hadsereg magyarországi jelenléte nem szükséges ahhoz, hogy a Szovjetunió megvédhesse magát, de Magyarország védelme szempontjából is fölösleges a csapatok ittléte. A lakosság több mint 80%-a úgy vélte: a szovjet hadsereg magyarországi jelenléte gazdasági terhet jelent az ország számára, és közel ugyanennyien vallották, hogy távozásával erősödne Magyarország önállósága. Összességében a lakosság mintegy kétharmada gondolta úgy, hogy „inkább hátrányos a szovjet hadsereg itt tartózkodása."
Katonavonatra kerülnek az utolsó kiszolgáló egységek berendezései a mándoki szovjet katonai átrakó pályaudvaron
Az ellenzéki pártok és társadalmi szervezetek álláspontja összhangban volt a társadalom túlnyomó többségének akaratával. A Budapesten, 1989. március 15-én megtartott több tízezres tüntetésen Cserhalmi György olvasta fel a 12 pontban összefoglalt ellenzéki állásfoglalást, amely többek között a semleges, független Magyarország megteremtését és a szovjet csapatok teljes kivonását is követelte.
A Magyar Szocialista Munkáspárt (MSZMP) vezetősége ezzel szemben csak a részleges csapatkivonások folytatását támogatta. Grósz Károly főtitkár 1988. márciusi moszkvai látogatásán erről meg is egyezett Gorbacsovval, a megállapodást Nyers Rezső és Grósz ugyanazon év július végi látogatásán megerősítették. Az MSZMP reformszárnyának képviselői közül ugyanakkor néhányan az ellenzéki politikusokéhoz hasonló nézeteket vallottak e kérdésben, bár - különösen kezdetben - jóval bizonytalanabbak és óvatosabbak voltak.
Elmondhatjuk tehát, hogy az ellenzéki pártok és az MSZMP egyes reformerei már 1989 első felében az ország függetlenségének és szuverenitásának helyreállítását tekintették egyik legfőbb külpolitikai célkitűzésüknek. Példájukat néhány hónap elteltével a magyar kormány is követte, és reálpolitikai meggondolások alapján („jobb lesz, ha mi kezdeményezzük, s nem ellenfeleink nyomására és gúnykacaja közepette vonulunk ki") a szovjet vezetés is elfogadta a teljes csapatkivonás gondolatát. Így 1990 februárjában már ennek részleteiről folytak magyar-szovjet tárgyalások.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
10. Államalapítás és az új rend megszilárdulása Magyarországon a 10–13. században
III. Egyén, közösség, társadalom, munkaügyi ismeretek
- Valószínűtlen, hogy csúf külsejű lett volna Könyves Kálmán
- A fogadalmat tett Szent Margit az első férjjelöltjét, a lengyel királyt látni sem óhajtotta
- Férje halála után számos megaláztatást kellett elviselnie Árpád-házi Szent Erzsébetnek
- 10 érdekesség az Árpád-házi királylányokról
- Egyensúlyteremtő képességében rejlett Szent István sikereinek titka
- A legenda szerint a tatárdúlástól is imával mentette meg Lengyelországot az aszkéta életű Árpád-házi Szent Kinga
- Nem talált kiutat királysága és alattvalói érdekellentéteiből IV. László
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Öt trónkövetelő, akinek valóban volt esélye a magyar korona megszerzésére
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek tegnap
- Az ideológiai viták mellett szórakozásra is szakított időt Capri szigetén Lenin tegnap
- Saját korában több összeesküvés-elmélet is keringett Napóleon haláláról tegnap
- Hiába okozott negyvenféle betegséget, a kor divathölgyei ragaszkodtak a fűzőhöz tegnap