1984 - A kettétört olimpia
2014. november 26. 14:55 MTI
A szocialista országok, köztük Magyarország által bojkottált Los Angeles-i olimpia hátteréről szól az a leginkább érintett sportolókat is megszólaltató, 1984 - A kettétört olimpia című könyv, amelyet szerdán sajtótájékoztató keretében mutattak be az egykori Népstadionban.
Korábban
A médiaeseményt különleges helyszínen, jelesül abban az épületrészben tartották, ahol a bojkottról szóló szavazást a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) harminc évvel ezelőtti ülésén megejtették.
A Kék Európa Stúdió gondozásában napvilágot látott 400 oldalas műben - amint azt a kiadó igazgatója, a könyvet szerkesztő Harle Tamás elmondta - több mint másfélszáz magyar versenyző emlékezik vissza a történtekre. Közülük többen a bemutatón is jelen voltak, s amint azt a társak nevében is szóló vívó, a világbajnok - akkor már olimpiai bronzérmes - Stefanek Gertrúd leszögezte: valósággal letaglózta őket a következményeket illetően karriereket, sportpályafutásokat, olykor életeket kettétörő bejelentés, hogy nem mennek Los Angelesbe.
A korábbi öttusázó, 1988-ban csapatban olimpiai aranyérmes, szintén világbajnok Fábián László, a MOB jelenlegi sportigazgatója egy felvetésre reagálva úgy fogalmazott, hogy magyar szempontból igen sikeres olimpia lehetett volna az 1984-es.
Az 1987-es születésű szerző, az elsőkönyves Radványi Benedek kitért rá: miközben összegyűjtötte, az érintettek hogyan élték meg a bojkottot, olyan kérdésekre is választ talált, mint például hogy miért lehettek ott a románok a három évtizeddel ezelőtti nyári játékokon, s a magyarok miért nem, vagy hogy kötelező volt-e a bojkott, a Szovjetunió melletti felsorakozás, avagy kínálkozott volna más lehetőség is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2015
- Amikor a „kis munka” 33 hónapot jelentett - ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- Megaláztatás Szibériában - magyar nők a Gulágon
- Magyar sorsok a Gulágon: megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- A támogatott, a tűrt és a tiltakozó Lengyel József
- Rudolf, a trónörökös halála
- A csalogány és a csalogányvadászok
- Marie Curie és a „rádiumlányok”
- Kivégzésük előtt mondták
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap
- Kevés örömet lelt a pesti társasági életben Berzsenyi Dániel tegnap
- Imre király egyedül fogta el lázadó öccsét tegnap
- Nem nyerte el a korabeli kritikusok tetszését Beethoven IX. szimfóniája tegnap
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat 2024.05.06.
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét 2024.05.06.