Denevérek költöztek Szálasi bunkerébe
2007. február 6. 09:30
A szokatlanul enyhe tél előcsalogatta a téli álmukat alvó denevéreket a hírhedt brennbergbányai Szálasi-bunkerből is, amely évek óta telelő helye a védelem alatt álló kispatkós-orrú denevéreknek.
Korábban
`Több mint hatvan év alatt azonban a járatok állaga alaposan leromlott. Helyenként már omladozna. Dúcolása, kijavítása százmilliós nagyságrendű költséget jelent, ami csak akkor érné meg, ha Szálasi egykori építményét közcélra használnák fel, például bányamúzeum létesítésére.`
Szálasi Ferenc nemzetvezető a közeledő Vörös Hadsereg elől a nyugati gyepűre menekítette a nyilas államszerveket. Bunkerét 1944 novemberében kezdték el építeni, s 1945 februárjára lett készen tatabányai vájárok és helyi mesteremberek munkája nyomán. Szálasi és környezete Kőszeg és környékének lefoglalt épületeiben szállásolta el magát. A szövetséges gépek bombázásai elől húzódtak be a kemény palás kőzetben kiépített bunkerbe.
1945. március 27-én a nyilas vezér Németországba menekült, az itteni magyar csapatok, parancs szerint, az utolsó golyóig súlyos harcokban védték a bunker környékén kiépült védelmi körletet. A föld alatti termek egy részét feltehetőleg vagy a szovjet, vagy a visszavonuló magyar csapatok felrobbantották. A kommunista hatalomátvétel után a határ menti különleges övezetben felszámolták a hasonló jellegű építményeket.
(Múlt-kor/MTI)
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
ősz
Múlt-kor magazin 2015
- Amikor a „kis munka” 33 hónapot jelentett - ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- Megaláztatás Szibériában - magyar nők a Gulágon
- Magyar sorsok a Gulágon: megjelent a Múlt-kor őszi száma
- Ondi kényszermunkások a Szovjetunióban
- A támogatott, a tűrt és a tiltakozó Lengyel József
- Rudolf, a trónörökös halála
- A csalogány és a csalogányvadászok
- Marie Curie és a „rádiumlányok”
- Kivégzésük előtt mondták
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap