A Facebookon terjed a történelmi emlékezet
2010. február 23. 08:25 MTI
Korábban
Facebook-panteon
Technikailag nézve Henio oldala szembemegy a portál szabályaival. A profiloldalakat főleg élőknek szánják, hogy kommunikáljanak, képeket osszanak meg vagy játsszanak egymással. Persze elhunyt felhasználók számára is létrehozhatnak emlékoldalakat, hogy a barátok és a családtagok tisztelegjenek a halott előtt.
"A cégeknek, hírességeknek és közszereplőknek azonban általában 'rajongóik', nem pedig 'barátaik' vannak, és ennek kellene érvényesülnie a történelmi tragédiákban elhunyt áldozatok esetében is" - vélekedett Brandee Barker, a 400 millió felhasználót számláló platform szóvivője. Méghozzá azért, mert a Facebook egyéni felhasználók esetében legfeljebb ötezer barátot engedélyez, hírességek esetében azonban nem szab korlátot, következésképpen 'rajongóként' annyian csatlakozhatnának az emlékoldalra, ahányan csak ki akarnák fejezni tiszteletüket.
Henio Zytomirskit és családját 1941-ben kényszerítették a lublini gettóba, ahol rengeteg lengyel zsidó halt meg éhezés, járványok vagy rögtönzött kivégzések miatt. A következő évben a kisfiút és apját, Szmuelt a közeli majdaneki haláltáborba vitték, Henio a feltételezések szerint ott halt meg 1943-ban. Édesapja nem sokkal halála után hunyt el.
A kisgyerekre emlékező Facebook-oldal a Grodzka Gate-NN Teater nevű csoport korábbi, emlékezést szolgáló programjából fejlődött ki. A csoport színházi és egyéb előadásmódokat vesz igénybe, hogy feltámassza a háború előtt Lublinban élt 40 ezer zsidó emlékét. Heniót az unokatestvére által rendelkezésre bocsátott képek és levelek miatt választották ki. "Negyvenezer nevet és arcot nem lehet emlékezetbe idézni" - olvasható a kisfiú oldalán, ahol azt kérik a felhasználóktól, hogy inkább a kiválasztott áldozaton keresztül róják le tiszteletüket.
Tipikus bejegyzésnek tekinthető, amelyet egy olasz felhasználó írt üzenetében: "Kicsi Henio! Gyakran gondolok rád. Jelenléted a Facebookon alkalmat nyújt a töprengésre, és valóságosabb, mint sok élő emberek közötti barátság. Köszönöm neked, Henio. Remélem, sok barátra teszel szert".
Piotr Kadlick, a lengyelországi zsidók közösségének vezetője üdvözölte a mai, gyorsan változó világban született kezdeményezést. "Minden ötletet, amely segít bővíteni a múltról szóló ismereteket, használni és bátorítani kell" - mondta Kadlick. "Nem azokat az időket éljük, amikor hatalmas márványemlékművekkel és ünnepi ceremóniákkal tisztelgünk az emberek előtt". Hasonló elgondolás húzódhatott a belgák kezdeményezése mögött is: ők a Benelux-államban elesett és eltemetett 27 594 szövetséges katonának szándékoznak emléket állítani. Törekvésüknek köszönhetően amerikai, brit, ausztrál és francia katonák emléke térhet vissza múltból.
A program keretében középiskolásokat kértek meg, hogy kutassák fel a kiválasztott katonák életét, a csatát, amelyben elestek, és a veteránok intézetének segítségével hozzanak létre nekik Facebook-oldalakat - fényképekkel, video- és audiotartalommal. Az első hősi emlékoldalt az angliai High Wycombe-ból származó Thomas Leslie Cartwright őrvezető kapta, aki 1944-ben esett el, és akit a Belgium északi részén fekvő Kasterlee katonai temetőben helyeztek végső nyugalomra a brit hadsereg 99 további tagjával együtt.
Az elképzelések szerint a Facebook-panteon 2014-re, Belgium felszabadulásának hetvenedik évfordulójára készül el teljesen. "Csak akkor vagy halott, ha többé már senki sem beszél rólad" - mutatott rá az elképzelés lényegére Pol Van Den Driessche belga szenátor, a Live and Remember elnevezésű kezdeményezés atyja.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A náci Németország jellemzői
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- Már 1918-ban lépéseket tett az egyesülés felé Németország és Ausztria
- 12 ezer, Argentínában élt náci nevét tartalmazó listára bukkantak
- Tökéletes ürügy volt a szabadságjogok megszüntetésére a Reichstag felgyújtása
- A háború utolsó napjaiban megpróbálta átvenni Hitlertől a hatalmat Hermann Göring
- Máig nem tudni pontosan, hány roma áldozata lehetett a holokausztnak
- Miért foglalkoztatták az ikrek az embereken kísérletező náci tudósokat?
- Két falu teljes kiirtásával bosszulták meg Reinhard Heydrich halálát a nácik
- Elhunyt a sobibóri haláltábor utolsó túlélőinek egyike
- Néhány állatfajt a kihalás fenyegetett a tömeges mumifikálás miatt az ókori Egyiptomban 09:05
- Nagycsütörtökön mondta el utolsó miséjét Győr püspöke, Apor Vilmos tegnap
- Trágyadomb mentette meg a haláltól az ablakon kidobott prágai hivatalnokokat tegnap
- Törőcsik Mari nercbundája is kalapács alá kerül a Fábián Juli Emlékalapítvány által szervezett árverésen tegnap
- A 19. század hangulatát idézi az újonnan nyílt múzeumposta Hollókőn tegnap
- A török nyomdászatot megalapozó diplomatáról rendeztek konferenciát Ankarában tegnap
- Nem temethették egymás mellé a híres gengszterpárt, Bonnie-t és Clyde-ot tegnap
- Magyar grófból vált Magadaszkár királyává a kalandos életű Benyovszky Móric tegnap